A támogatás célja
Budapest Főváros XV. kerület közigazgatási területén lévő társasházak és szövetkezeti lakóépületek belső udvarán, valamint úszótelkén található előkertjében közös zöldfelületek létrehozása, továbbá a már meglévő zöldfelületek növelése, fejlesztése és ápolása. A pályázat célja továbbá, hogy eszköz- és anyagbeszerzéssel támogassa a lakóközösségeket a hozzájuk tartozó, általuk gondozott zöldfelületek fejlesztésében, ezáltal pedig hozzájáruljon a helyi lakóközösségek összetartozásának erősítéséhez is.
A pályázat meghirdetésekor rendelkezésre álló keretösszeg: 10 millió forint, melynek fedezetét a Képviselő-testület a Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat 2026. évi költségvetésről szóló 18/2025. (XII. 15.) számú önkormányzati rendeletében biztosította.
Támogatás formája
Vissza nem térítendő támogatás, melyet az Önkormányzat utófinanszírozott formában biztosít
Támogatás mértéke
Minden 10 m2 után 50 000 forint, de 100 m2 vagy annál nagyobb zöldfelület esetén legfeljebb 500 000 forint.
Egy pályázónak nyújtható egyösszegű támogatás felső határa 500 000 forint. A támogatás mind meglévő, mind pedig újonnan kialakításra kerülő zöldfelületek esetében igénybe vehető. A zöldfelületi munkák mellett, a pályázaton elnyert támogatási összeg legfeljebb 50%-a kézi szerszámok, eszközök és kertépítési, valamint dekorációs elemek beszerzésére is fordítható.
A támogatási intenzitás mértéke 100%, a pályázathoz önrész biztosítása nem szükséges.
A pályázaton elnyert támogatás felhasználásának és a tervezett tevékenység megvalósításának véghatárideje 2027. június 30.
Pályázat benyújtása
- Benyújtás ideje: 2026. július 1. (szerda) 8 órától 2026. szeptember 18. (péntek) 12 óráig
- Benyújtás módjai: e-mailben a palyazatvgf@bpxv.hu elektronikus elérhetőségre megküldve.
- A benyújtás a kiírás dátumától a beadásra nyitva álló véghatáridőig folyamatos.
A pályázat benyújtása díjmentes.
Bővebb információkat a pályázatról, a Pályázati felhívás 2026 – társasházi, szövetkezeti lakóépületi előkertek és belső udvarok fenntartásának és zöldfelületek kialakításának támogatására elnevezésű dokumentum és annak mellékletei nyújtanak.
A pályázattal kapcsolatban érdeklődni Budapest Főváros XV. kerületi Polgármesteri Hivatal, Városfejlesztési és Beruházási Főosztályán lehet a következő elérhetőségek valamelyikén:
tel.: 305-3295, 305-3193; e-mail: palyazatvgf@bpxv.hu.
Sikeres pályázást kívánunk!
Pályázati felhívás 2026 – társasházi, szövetkezeti lakóépületi előkertek és belső udvarok fenntartásának és zöldfelületek kialakításának támogatására
- Pályázathoz kapcsolódó dokumentumok
- Társasházak és szövetkezeti laképületek támogatásához szükséges dokumentumok