Hír
2024.03.06. 10:23

Naszádi Ferenc nevét viseli a Budai II László Stadion műfüves labdarúgópályája

Képaláírás

Naszádi Ferenc-emléktábla

Emléktáblát kapott a kerületi labdarúgás egyik meghatározó alakja.

A REAC hétvégi mérkőzése előtt emléktáblát avattak Naszádi Ferenc példamutató szakmai életútjáról megemlékezve. A kerület egésze számára megtisztelő és örömteli mérföldkő, hogy 

március 3-ától a Budai II László Stadion műfüves labdarúgópályája Naszádi Ferenc nevét viseli. 

Az emléktáblaavatón beszédet mondott Cserdiné Németh Angéla polgármester: 

Szívből kívánom, hogy a jövőben ezen a pályán játszó kerületi labdarúgóink és az itt vendégeskedő csapatok tagjai Naszádi Ferenc emlékéhez méltó, színvonalas teljesítménnyel, valamint számos emlékezetes és örömteli találkozóval örvendeztessék meg a futballrajongó közönséget.

Naszádi Ferenc-emléktábla

Naszádi Ferenc-emléktábla

Naszádi Ferenc hosszú évekig meghatározó alakja volt a kerület labdarúgásának. Rákospalotán született 1935-ben, a kerületben kezdett focizni, játékospályafutása során ifjúsági válogatott volt, és szerepelt az NB l-ben is. Visszavonulása után a Volán se csapatát segítette játékos-megfigyelőként, és jelentős számban sikerült tehetséges gyerekeket leigazolnia.

Aki az 1970-es, 1980-as években a Volán se utánpótlásában játszott, legalább egy meghatározó emlékkel rendelkezik Naszádi Ferencről. Labdarúgás iránti rajongása közismert volt, gyakorlatilag minden „volános" utánpótlás mérkőzést megnézett, télen, nyáron, esőben, hóban, kánikulában ott volt a hátsó homokos labdarúgópálya korlátja mellett. 

A Volán se megszűnését követően 1990-ben egyik (újra)alapítója volt a REAC-nak. Közéleti tevékenységet is folytatott, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt kerületi alapszervezetének egyik megalapítója volt, és 1990-1994 között önkormányzati képviselőként tevékenykedett a kerület érdekében. Megérhette, hogy szeretett csapata, a REAC 2005-ben feljutott az NB I-be. 

Naszádi Ferenc 2009-ben hunyt el.

Naszádi Ferenc-emléktábla

Naszádi Ferenc-emléktábla

Naszádi Ferenc-emléktábla

Naszádi Ferenc-emléktábla

(Fotó: Csokonai15)