Hirdetmény

Hirdetmény az óvodai felvételi eljárásról

Képaláírás

Óvodások

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 8. § (1) bekezdése értelmében az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény. Az Nkt. 8. § (2) bekezdése szerint a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt.

Az Nkt. 72. § (1) bekezdés b) pontja kimondja, hogy a szülő kötelessége, hogy biztosítsa gyermeke óvodai nevelésben való részvételét. Az Nkt. 49. § (1) bekezdése alapján az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik. A gyermek az óvodával jogviszonyban áll. Az Nkt. 72. § (2) bekezdése szerint a szülő gyermeke adottságainak, képességeinek, érdeklődésének megfelelően, saját vallási, világnézeti meggyőződésére, nemzeti hovatartozására tekintettel szabadon választhat óvodát.

A nevelési-oktatási intézmények működéséről, és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 20. § (2) bekezdése alapján a szülő – a bölcsődei ellátásban részesülő gyermek kivételével – az óvodai nevelésben történő részvételre jogszabály alapján kötelezett gyermekét köteles beíratni a települési önkormányzat vagy a fenntartó által közzétett közleményben vagy hirdetményben meghatározott időpontban, vagy az óvodalátogatási kötelezettség alól felmentését kérni.

Az óvodai beiratkozás időpontja a 2023/2024-es nevelési évre: 2023. április 24. – 2023. április 28. (hétfőtől péntekig). A beiratkozás elsősorban elektronikusan formában történik, az óvodák honlapján található beiratkozási nyomtatványok az óvodának - a beiratkozás időpontja alatt - történő megküldésével. Elektronikus formában történő beiratkozás esetén a beiratkozáshoz szükséges dokumentumok bemutatására az első óvodai nevelési napon is sor kerülhet.

Személyesen történő beiratkozásra csak előzetes időpont egyeztetést követően (9-15 óra között a megadott telefonszámon) van lehetőség.

Óvodák elérhetősége:

A felvételi eljárás rendje:

  • Az Nkt. 49. § (3) bekezdése alapján az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, aki életvitelszerűen az óvoda körzetében lakik (a továbbiakban: kötelező felvételt biztosító óvoda).
  • Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelet vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be, szabálysértést követ el (a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. § (1) bekezdés a) pont).
  • A különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben közösen gyakorolják jogaikat akkor is, ha a szülői felügyeletet a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése alapján az egyik szülő gyakorolja, kivéve, ha a gyermekétől különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság e tekintetben korlátozta vagy megvonta. A gyermek sorsát érintő lényeges kérdésnek tekintendő életpályájának megválasztása. Ha a különélő szülők a közösen gyakorolt felügyeleti jogosítványok tekintetében nem tudnak megegyezni, arról a gyámhatóság dönt (a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 4:175. § [Közösen gyakorolt felügyeleti jogok] (1)-(3) bekezdés).
  • Az óvodai beiratkozáskor be kell mutatni a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt, továbbá a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát (Rendelet 20. § (3) bekezdés).
  • A nem magyar állampolgár kiskorú óvodai beíratásánál a szülőnek igazolnia kell azt is, hogy milyen jogcímen tartózkodik a gyermek Magyarország területén (Nkt. 92. §. (2) bekezdés).
  • A sajátos nevelési igényű gyermekeket nevelő óvodába való felvételhez a szakértői bizottság véleménye szükséges. A sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése az e célra létrehozott gyógypedagógiai intézményben, konduktív pedagógiai intézményben, óvodai csoportban, vagy a többi gyermekkel részben vagy egészben együtt, azonos óvodai csoportban történhet (Nkt. 47. § (3) bekezdés).
  • Az óvoda vezetője az óvodai felvételi, átvételi kérelemnek helyt adó döntését írásban, a kérelem elutasítására vonatkozó döntését határozati formában közli a szülővel (Rendelet 20. § (4) bekezdés).
  • Az óvoda döntése ellen a szülő - a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutásától számított tizenöt napon belül - a gyermek érdekében jogorvoslati eljárást megindító kérelmet nyújthat be (Nkt. 37. § (2) bekezdés). Az óvodavezető az eljárást megindító kérelmet, az ügy összes iratával öt napon belül - elbírálás céljából - önkormányzati óvoda esetében a fenntartó önkormányzat jegyzőjéhez, nem önkormányzati óvoda esetén a fenntartóhoz küldi meg.
  • A fenntartó jár el, és hoz másodfokú döntést az óvodai felvétellel kapcsolatban érdeksérelemre hivatkozással benyújtott kérelem tekintetében (Nkt. 37. § (3) bekezdés). A fenntartó a meghatározott eljárásban a kérelmet elutasíthatja, a döntést megváltoztathatja, vagy megsemmisítheti, és a nevelési-oktatási intézményt új döntés meghozatalára utasíthatja (Nkt. 38. § (1) bekezdés).
  • A szülő a fenntartónak a jogszabálysértésre hivatkozással benyújtott kérelem, továbbá az érdeksérelemre hivatkozással benyújtott kérelem tárgyában hozott döntését a közigazgatási ügyben eljáró bíróság előtt megtámadhatja. A keresetlevelet a bíróságnál kell benyújtani (Nkt. 38. § (4) bekezdés).

Óvodai foglalkozáson való részvétel alóli felmentés:

  • Az Nkt. 8. § (2) bekezdése lehetőséget ad arra, hogy a szülő - tárgyév április 15. napjáig benyújtott - kérelme alapján a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, különös méltánylást érdemlő esetben, újabb kérelem alapján annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek az ötödik életévét betölti a Kormány rendeletében kijelölt szerv (a Kormányhivatal) felmentse az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja. Tartós gyógykezelés alatt álló gyermek esetében a kérelem a tárgyév április 15. napja után is benyújtható.
  • A Rendelet 20.§ (2c) bekezdésének megfelelően a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól felmentett gyermek szülője a nevelési év közben kérheti a gyermek óvodai felvételét.

Óvodakötelezettség külföldön történő teljesítése:

  • A Rendelet 20. § (2) bekezdése alapján a napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, ha gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő tizenöt napon belül írásban értesíteni az Oktatási Hivatalt. A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett, az óvodával jogviszonyban álló gyermek szülője, ha gyermeke az óvodakötelezettségét a jövőben külföldön teljesíti, előzetesen köteles értesíteni az óvodavezetőt.

Az óvodák felvételi körzethatárait tartalmazó részletes tájékoztatást megtalálja a dokumentumtárban.