Hír
2024.02.07. 12:31

Elhunyt Dr. Ruzsilla Endre szülész-nőgyógyász főorvos

Képaláírás

Dr. Ruzsilla Endre

A doktor úr haláláig a Dr. Vass László Egészségügyi Intézményben szolgálta a kerület lakosait.

A nagykátai születésű orvos harmadikos gimnazista volt, amikor a nagymamája egy – akkor még nem gyógyítható – hematológiai betegségben szenvedett, és rövid idő alatt elhunyt. Segíteni senki nem tudott rajta, viszont Ruzsilla Endre ekkor értette meg, hogy az embernek egyetlen dolga lehet az életben: 

küzdeni az átkos tehetetlenség ellen, minél többet tudni annak elhárításáról. 

Az egyetem alatt – az akkor még egyesitett Rákospalota-Újpest (Károlyi Kórház) osztályain – ápolóként dolgozott. Ezek után három évig mentőtisztként, illetve mentőorvosként vállalt munkát a rákospalotai mentőállomáson, ahova még sorkatonai szolgálata alatt is rendszeresen visszajárt. 

Közvetlenül az egyetem elvégzése után, 1978-ban a Rákospalota-Újpesti kórház rendelőintézetébe kérte felvételét, ahol haláláig, 2023. december 26-áig dolgozott szülész-nőgyógyászként, és szolgálta a kerület lakosait óriási elhivatottsággal és empátiával. 

Az elsők között ismerkedett meg az ultrahang-diagnosztikával, majd a csontritkulás vizsgálatokkal és kezelésekkel, később jártasságot szerzett a menopauza kezelésében is. Számtalan előadást tartott a palotai nyugdíjas klubokban, a Pólus Centerben, kerületi televízióban. A kerületi újságban rendszeresen informálta a kerületi lakosokat a rájuk leselkedő veszélyekről és annak lehetséges elhárításáról. Évi rendszereséggel vett részt a szűrővizsgálatok szervezésében, kiértékelésében, és később a kiszúrt esetek kezelésében is. 

Haláláig az intézmény aktív dolgozója volt három tudományos társaság tagjaként: Magyar Ultrahang Társaság, Magyar Oszteoporózis Társaság és Magyar Menopauza Társaság. 

Súlyos betegségei ellenére mindaddig, amíg be tudott járni a rendelőintézetbe, fogadta szeretett betegeit, akikkel végig kiváló kapcsolatot ápolt. Munkájára panasz sosem érkezett.

Emlékét szívünkben örökké megőrizzük. 

(Dr. Ruzsilla Endre 1953.09.04.-2023.12.26.)