Kolozsvár iskolával szembeni játszótér fejlesztése és körbekerítése

Az ötlet rövid leírása
A gyerekek biztonsága érdekében javaslom a játszótér körbekerítését, amelyet nagyon sok szülő kért már az önkormányzattól.
Mire megoldás?
A Kolozsvár utcai iskolával szembeni játszótér talán az egyedüli a kerületben, amely nincs körbekerítve, pedig az egyik oldalán villamos megálló, a másik oldalán autóút található. Továbbá, mivel egyre jobban fogyatkozik a játszótéri eszközöknek a száma, ezért javaslom a játszótéri elemek bővítését, szükség szerint a meglévők felújítását.

Üzenetek

Kedves Ötletgazda!

Köszönjük, hogy adtál be ötletet a közösségi költségvetés felhívására! A benyújtott ötletedet fontosnak tartjuk, de úgy döntöttünk, hogy azt a közösségi költségvetés keretein kívül fogjuk megvalósítani.

Kolozsvár Utcai Általános Iskolával szembeni játszótér körbekerítéséről született képviselő-testületi döntés, az a kerületi költségvetés terhére meg fog valósulni. A fejleményekről tájékoztatunk, illetve kérjük, figyeld az Önkormányzat kommunikációs felületeit az előrehaladással kapcsolatban.

Kövesd tovább a közösségi költségvetés alakulását: a szavazási szakaszban is számítunk rád!
(https://www.bpxv.hu/kozossegi-koltsegvetes/otletek)

Kérdés esetén keress minket bizalommal!

XV. Kerület Önkormányzata

Városrész
Pestújhely
Állapot
Közösségi költségvetés keretein kívül megvalósítandó
Azonosító
12777