Az ötlet rövid leírása
Az Emlék teret két oldalról egy-egy hosszú barátságtalan fal szegélyezi. Javaslom, hogy ezeken a falfelületeken valósuljon meg egy nagyméretű falfestés, ami egyszerre őrizné a tér tragikus történetének emlékét és kölcsönözne derűt és progressziót.
Mire megoldás?
Az egyik falra 2022-ben felfestettek egy ábrát, amely az akkori Budapesti Tavaszi Fesztivált hirdette. Ez a felfestés régen elvesztette az aktualitását és semmi olyan értékkel nem bír, ami indokolttá tenné a megőrzését, emellett nem illeszthető abba a koncepcióba, ami kialakulóban van a tervezett új festménnyel.
Az új festmény megvalósulása fontos látványeleme lehetne Pestújhelynek és egyben egy üzenet, ami összeköti a történelmet és a településrész jövőjét. Ilyenformán képes lehet a helyi identitást is formálni, erősíteni. Vonzerőt jelenthetne a most csak csekély mértékben használt térnek, különösen az ugyancsak javasolt padok, székek, asztalok telepítése mellett.