Menu

Tartalmi megújulás az új arculat mögött

2020.06.26.

Új külsőt láthatnak az Önkormányzati Rendészet Illyés Gyula utcai irodája előtt elhaladók, azonban ennél mélyrehatóbbak a változások.

„Hosszú hónapok után sikerült a rendelkezésre álló felügyelői létszámot szinte teljesen feltölteni az önkormányzat Rendészeti Osztályán – mondta el Cserdiné Németh Angéla az Illyés Gyula utcán. Az Önkormányzati Rendészet megújult irodája beszélt a polgármester, az ügyfélszolgálatként is működő helyiség új külsőt kapott. – A külső megújulás mellett a Rendészeti Osztály életében is jelentős változások következtek be. Intézkedéseinket, vezetés elvárásaira figyelemmel, új alapokra helyezte a jelenlegi megbízott vezető, Homa Gabriella. Az elsődleges cél nem a kerületi lakosság büntetése, hanem szemléletformálás abba az irányba, hogy ha mindenki betartja a közösségi együttélés szabályait, sokkal élhetőbb környezetet tudunk magunk körül teremteni. Arra törekszünk, hogy elsődlegesen ne bírságot szabjunk ki, hanem akár szóbeli, akár írásos figyelmeztetéseikkel hívjuk fel lakosok figyelmét arra, hogy adott esetben szabálytalanságot követtek el.”

A közteres létszám feltöltésével a nappali órákban egyszerre több helyen is láthatóvá válnak a XV. kerületi közterület-felügyelők. Megerősítették jelenlétüket azokon a helyszíneken, ahol napról napra előfordul a közterületi italozás, szemetelés.

A választási ígéreteknek megfelelően 2020-ban a meglévő 78 kamera mellé újabb 12 kamera kerül telepítésre kerületünkben. A tizenkettőből hat kamera helyszínét kifejezetten az illegálishulladék-lerakás veszélye jelölte ki – ez az egyik legnagyobb kerületi probléma, ami nagyon zavarja az itt élőket.

Változás várható a közterületen engedély nélkül tárolt, hatósági jelzéssel nem rendelkező gépjárművek elszállításában is. Másik szállító céggel fog megállapodni az önkormányzat, amely után remélhetőleg sokkal hatékonyabb lesz a rendszám nélküli autók által elfoglalt parkolóhelyek felszabadítása, és ezáltal a közterületek megtisztítása.

(Cs.B.)

Fotó: Dér István

Répszolg

Palota-15

Palota-Holding

XV-media

Gazdasági Működtetési Központ

CSAPI-15 Kft.

Tájékoztatjuk, hogy a weboldal cookie-ket használ További információ itt

A törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal úgynevezett "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. Ezek olyan apró, ártalmatlan fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést, számunkra pedig hogy megismerjük és ezáltal jobban kiszolgáljuk látogatóink igényeit. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" gombra kattint, akkor elfogadja a sütik használatát.

Bezárás