Menu

Megújulnak, frissülnek a kerületi homokozók

2021.04.06.

A hetekben 39 játszótéren cserélik ki a homokot a kerületben.

A tavasz beköszöntével nagy munkában vannak a Répszolg Kft. szakemberei. Nem csak a kerületi zöldterületekkel foglalkoznak, a napokban kezdődtek ugyanis a játszóterek homokozóinak homok cseréi is.

“Erre két dolog miatt is szükség van. Az egyik,  szeretném hangsúlyozni, hogy minden évben elvégezzük ezeket a munkálatokat, de a járvány helyzetben kifejezett figyelmet fordítunk arra, hogy egy tiszta és új homokozóban tudjanak a gyerekek játszani. Jön a jó idő, mindenkinek elege van a bezártságból és ugye most itt van az ideje annak, hogy mi is ezzel hozzájáruljunk ahhoz, hogy minimalizáljuk azt a lehetőséget, hogy bárki bármilyen vírust el kapjon”- mondta el Tóth Imre alpolgármester.

A tervek szerint 39 játszótéren cserélik ki a homokot a kerületben. Ez a munkafolyamat körülbelül hat hét alatt zajlik le.

“Minden évben a tisztítást, szitálást vagy a teljes cserét meg szoktuk csinálni. Most a járványhelyzet még inkább fontossá teszi ezt a munkát. Azokat a helyeket, azokat a homokozókat, ahol a legkisebbek játszanak teljes mértékben cseréljük. Ez azt jelenti, hogy teljesen új homokot, bányahomok teszünk ezekbe a homokozóba. Olyan bányahomok,  amelyekből a gyerekek nagy örömére még könnyebben lehet majd várat építeni” – tette hozzá Dr. Jankura Tamás a Répszolg Kft. ügyvezetője.

A munkák során 60 köbméter homokot mozgatnak majd meg gépi és kézi erővel, hogy ezt követően még biztonságosabb körülmények között vehessék birtokba a legkisebbek. Továbbra is fontos, hogy  játszótereken is be kell tartani a jelenleg érvényes járványügyi szabályokat, így a felnőtteknek a maszkviselési kötelezettség mellett a távolságtartást ugyanúgy be kell tartaniuk.

 

(Videó: XV Media)

Répszolg

Palota-15

Palota-Holding

XV-media

Gazdasági Működtetési Központ

CSAPI-15 Kft.

Tájékoztatjuk, hogy a weboldal cookie-ket használ További információ itt

A törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal úgynevezett "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. Ezek olyan apró, ártalmatlan fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést, számunkra pedig hogy megismerjük és ezáltal jobban kiszolgáljuk látogatóink igényeit. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" gombra kattint, akkor elfogadja a sütik használatát.

Bezárás