Menu

Ismét megnyílt a civil szervezetek pályázata

2020.07.02.

Az önkormányzat 2020-ban már 15 millió forinttal támogatja a kerületben működő egyesületeket, alapítványokat.

A rendkívüli helyzetre való tekintettel a XV. kerületi Önkormányzat 2020. június 30-áig felfüggesztette a 2020. március 10-én kihirdetésre került pályázatait. A veszélyhelyzet megszűnésével a pályázatok újra kiírásra kerültek.


A 2020-as kerületi költségvetés elfogadása után néhány nappal megjelent a civil szervezetek támogatására kiírt pályázat.

Fontos változás a korábbiakhoz képest, hogy idén már 15 millió forintos keretből részesülhetnek a szervezetek. A képviselő-testület korábban arról is döntött, hogy egyszerűsödnek a pályázati feltételek, ezen belül is a beadandó dokumentumok köre. Így például nem kell benyújtani a szervezet alapszabályát, amennyiben azt az elmúlt három évben érvényes pályázathoz már csatolták, és a pályázó nyilatkozik arról, hogy annak tartalmában változás nem történt.

A támogatás célja a kerületben található, tevékenységet itt folytató civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának a segítése, az önkormányzattal való partneri kapcsolat előmozdítása. Az a  pályázó támogatható, amelyet legalább egy éve nyilvántartásba vett a bíróság, székhelye, telephelye a XV. kerületben található és ott rendszeres tevékenységet fejt ki. Arról is nyilatkozni kell, hogy a támogatást a kerületben működő szervezeti egység részére használják fel.

A támogatandó tevékenységek között van – a teljesség igénye nélkül – rendezvények, kirándulások szervezése, egészségügyi tevékenység, egészséges életmód népszerűsítése, gyermektáboroztatás, gyerekek közösségi életre nevelése, kulturális és közművelődési tevékenység, hagyományőrzés, illetve a természeti és épített környezet védelme, továbbá szociális, karitatív tevékenységek, esélyegyenlőségi programok és az önkéntesség előmozdítása.


A pályázat benyújtásának határideje: 2020. július 17., péntek 11.00 óra

A pályázat benyújtásának módja: A pályázatot borítékban a polgármesternek címezve a Polgármesteri Kabineten (1153 Budapest Bocskai u. 1-3.)  lehet leadni

A támogatás összege: pályázatonként legfeljebb 600 ezer forint összegű támogatást lehet igényelni. Egy szervezet különböző kategóriákban, illetve több tevékenységre irányulóan is beadhat pályázatot. Ebben az esetben minden pályázatot külön borítékban kell elhelyezni.

A pályázatok elbírálása: a támogatásokról a benyújtási határidő lejártát követő 30 napon belül dönt a polgármester a (Civil) Tanácsadó Kollégium javaslatai alapján.

Részletes információk, dokumentumok:

(D.I.)

Fotó: Vargosz/XV. Média

Répszolg

Palota-15

Palota-Holding

XV-media

Gazdasági Működtetési Központ

CSAPI-15 Kft.

Tájékoztatjuk, hogy a weboldal cookie-ket használ További információ itt

A törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal úgynevezett "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. Ezek olyan apró, ártalmatlan fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést, számunkra pedig hogy megismerjük és ezáltal jobban kiszolgáljuk látogatóink igényeit. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" gombra kattint, akkor elfogadja a sütik használatát.

Bezárás