Menu

Jenő bácsi halhatatlansága

2012.12.29.

Dalnoki Jenő december 12-én ünnepelné a nyolcvanadik születésnapját. Pestújhely szülöttjeként élete nagy részét a Nádastó utca és a Gyalu utca sarkán levő házban töltötte. A híres pipagyűjteménye, a könyvei, köztük Petőfi versei minden lehetséges kiadásban, valamint a számos érme, elismerése szinte múzeumi hangulatot kölcsönzött az otthonának.

Hetvenedik születésnapja alkalmából volt szerencsém tőle meghallgatni az 1952-es helsinki olimpián a románok elleni mérkőzés történetét, amelyen az aranycsapat klasszisaival együtt a fiatal ferencvárosi hátvéd is pályára léphetett. S, mivel azt a találkozót, majd az olimpiát is mi nyertük, Jenő bácsi az első fradista labdarúgó volt, aki olimpiai aranyérmet ünnepelhetett.
Könnyes szemmel mesélte, miként utasította vissza a Budapesti Honvéd ajánlatát, és a klubhűségéért cserébe sorkatonaként mennyi megaláztatást kellett elszenvednie. Ugyancsak könnyet csalt a szemébe a ’60-as évek nagy Fradijának emléke, a Juventus elleni kupagyőzelem, a bajnoki címek és a római olimpiai bronzérem is.
Felemlegette az ózdi búcsúmeccsét is, mely a 440. találkozója volt zöld-fehér színekben. Mesélt a Springer-szoborról, amit a Rákosi érában elásatott a Népligetben, s mely szobor az Üllői úti stadionban ma már Springer Ferenc, az FTC egykori elnöke mellett az ő emlékét is őrzi.
Nagyon büszke volt arra, amit edzőként elért. Olyan játékosokat adott a magyar futballnak, mint Nyilasi, Ebedli vagy Zsiborás, s hogy ezekkel a fiatalokkal 1975-ben egészen a KEK döntőjéig menetelt. Negyvenöt éves játékos és edzői pályafutásával egyedüli rekorder a klub életében.
Sajnos, a nyolcvanadik születésnapja alkalmából már nem beszélgethetek vele, de szerencsére egyre több felé találkozni az emlékével. Újpalotán 2006-ban egy labdarúgó akadémiát neveztek el róla, a Fővárosi Közgyűlés pedig tavaly döntött arról, hogy a Gyalu utcát Dalnoki Jenőre kereszteli át. Apró lépések ezek egy nagy labdarúgó halhatatlansága felé.

Korábbi hírek
Testuleti_02_f-NB Testületi ülés – élő közvetítés
2018. január 18. [csütörtök]

Tekintse meg a képviselő-testület ülését 17.30 órától, élőben!

_vsz_IMG_0121 Autókkal növelt közbiztonság
2018. január 18. [csütörtök]

Öt új Skoda Octavia személyautót és egy Mercedes Sprinter kisbuszt kapott a XV. kerületi rendőrkapitányság.

BPXV_Cimer_200px Tájékoztató alakuló ülésről
2018. január 18. [csütörtök]
BPXV_Cimer_200px HVI tagokról hirdetmény
2018. január 18. [csütörtök]
Tuzoltosag_3_f-NB Otthonosabbá tették a tűzoltólaktanyát
2018. január 17. [szerda]

A kerületi önkormányzat támogatásából megújult a IV kerületi tűzoltóparancsnokság legénységi folyosója, illetve ugyanebből a támogatásból az udvaron tízállásos parkoló is épült.

26734510_1130171870419090_6000606054802796065_n Hetvenegy géppel takarítja az utakat az FKF
2018. január 16. [kedd]

Kérik a gépjárművezetőket, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek!

cimer-1024x833 HVB 1/2018. (I.15.) számú határozata
2018. január 16. [kedd]
paragrafus jel Változott a bizonyítással járó költségek szabályozása
2018. január 15. [hétfő]

Megváltozott a bizonyítással járó költségek megelőlegezésének és kifizetésének szabálya a január 1-jén életbe lépett új polgári perrendtartás (pp) nyomán – áll a Fővárosi Törvényszék közleményében.

valasztas Ez lesz az április 8-i országgyűlési választások menetrendje
2018. január 12. [péntek]

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) felkészült az országgyűlési választások lebonyolítására – közölte Pálffy Ilona, az NVI elnöke a sajtótájékoztatóján. Áder János köztársasági elnök  a parlamenti választások időpontját április 8-ára tűzte ki. 

hókotró Bevetésre készen a hókotrók
2018. január 11. [csütörtök]

Felkészült a téli időjárásra az önkormányzat városüzemeltető cége, a Répszolg.

Cím: 1153 Budapest, Bocskai utca 1-3. • e-mail: info@bpxv.hu • Telefon: 305-3100 • Fax: 307-4008