Menu

Indul a szúnyogirtás

2020.08.10.

Mivel a Katasztrófavédelem mindeddig nem vette fel a szúnyoggyérítési programjába a XV. kerületet, az önkormányzatnak lépnie kellett és maga rendelte meg a szolgáltatást.

Az önkormányzat saját forrásából megrendelt szúnyoggyérítés 2020. augusztus 14-én kezdődik meg a XV. kerületben. A munkák 4 napon keresztül folynak majd – este 8 és hajnal 4 óra között.

Fontos, hogy a szúnyogirtás – a más helyszíneken szerzett tapasztalatok alapján – kellemetlenséggel fog járni, kifejezetten hangos lesz, és nagy füst fogja kísérni – ez az „ára” a szúnyogártalom csökkentésének.

A pontos menetrendről – arról, hogy melyik kerületrészt melyik nap érinti a szúnyoggyérítés – hamarosan tájékoztatást adunk.

Fontos tudnivalók – a szolgáltató tájékoztatása:

  • A kezelés idejére és az azt követő 1 órában javasolt az ablakokat, ajtókat zárva tartani és a külső levegőt bejuttató mesterséges szellőztető berendezéseket kikapcsolni.
  • A kezelést végző gépkocsi közvetlen közelében tartózkodni nem szabad.
  • A szabadban tárolt gyermekjátékokat, élelmiszereket, evőeszközöket, a szabadban szárított ruhákat, a kezelés napján javasolt összegyűjteni vagy letakarni.
  • A kezelt területen termő zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztás vagy feldolgozás előtt ajánlott megmosni.
  • A szabadban, fedetlenül tárolt vízgyűjtő edényekben, a különböző tárgyakban megülő esővízben akár egy hét alatt is kifejlődhetnek a szúnyoglárvák. A szúnyogirtó kezelés kiegészítéseként ajánlott, hogy az ingatlantulajdonosok szüntessék meg, rendszeresen ürítsék vagy takarják le az épületek körüli kisebb, pangó vizeket.

Lépni kellett

Az önkormányzati forrásából megrendelt szúnyogirtásra azért volt szükség, mert a XV. kerület még mindig nem került be a Katasztrófavédelem szúnyoggyérítési programjába. Ahogyan arról korábban írtunk,  a Polgármesteri Hivatal Városgazdálkodási Osztálya levélben fordult a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központjához, amely a szúnyoggyérítést elrendeli. „Budapest XV. kerület szerepel a katasztrófavédelem által koordinált 2020. évi országos szúnyoggyérítési programban, azonban a tényleges kezelések a szúnyogártalom mértékét monitorozó szakértői javaslatok alapján, szakmai alapon és ütemezetten történnek” – állt az állami szerv korábbi válaszában. Konkrét időpontot azonban nem közölt a Katasztrófavédelem és azóta sem szerepelt egyik heti programban sem a városrész.

Ezért Cserdiné Németh Angéla polgármester egy hete úgy döntött, az önkormányzat saját költségére azonnal megkezdi a jogszabályi előírásoknak megfelelő gyérítés beszerzését. “Nem vakarózhatunk tovább a központi hivatalokkal együtt! A lakosság igénye abszolút jogos, és nekünk csak ez számít” – írta Facebook-posztjában akkor a polgármester.

(Cs.B.)

Répszolg

Palota-15

Palota-Holding

XV-media

Gazdasági Működtetési Központ

CSAPI-15 Kft.

Tájékoztatjuk, hogy a weboldal cookie-ket használ További információ itt

A törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal úgynevezett "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. Ezek olyan apró, ártalmatlan fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést, számunkra pedig hogy megismerjük és ezáltal jobban kiszolgáljuk látogatóink igényeit. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" gombra kattint, akkor elfogadja a sütik használatát.

Bezárás