Menu

Ilyenek voltunk

2019.09.13.

Az Újpalota 50 eseménysorozat részeként helyezték vissza a földbe a XV. kerület „időkapszuláját” a Fő téren.

Bensőséges ünnepségen, az Újpalota 50 eseménysorozat részeként helyezték vissza a földbe csütörtök délután a XV. kerület „időkapszuláját” a Fő téren. Elődjét, az 50 éve, az újpalotai lakótelep építésének kezdetekor elásott fémkazettát, amelynek 1969. március 17-i lerakásáról annak idején a korabeli filmhíradó is beszámolt, idén augusztusban, a Fő tér rendbe tételekor találták meg a RÉPSZOLG munkatársai egy, a bokrok miatt már alig észrevehető beton fedlap alatt. (Ezt a vasládikát augusztus 29-én az Együtt Újpalotáért Egyesület, valamint a Lokálpatrióták a XV. kerületért Egyesület szervezésében elindult beszélgetéssorozat első rendezvényén, Németh Angéla polgármester közreműködésével nyitották fel.)

Ilyenek voltunk

Az új kapszulát a kerületiek javaslatai alapján töltötték meg azokkal a tárgyakkal, amelyek az 50 éves Újpalotáról, a 2019-es XV. kerületről mesélhetnek azoknak, akik egyszer valamikor rábukkannak.  A fémhengerbe így belekerült egy leltár az 1969-ben elhelyezett ládika tartalmáról, és olvashatják majd az utódok Újpalota első lakója, Gugyella János üzenetét is. De fellapozhatják majd a kerület közéleti lapja, az ÉletKépek két példányát, a Népszava szeptember 12-i példányát, a Folytassuk együtt, XV. kerület! és a Maradandó értékek, új horizontok című kiadványt is. Belekerült a kapszulába egy rövid, tájékoztató jellegű leírás az önkormányzat 2019-es testvérvárosairól és a nekik készült kiadványokból, ott van a Rákospalota várossá válásának 95. évfordulójára készített Palotai Hírességek gyűjteménye.

Ötven év múlva, veled, ugyanitt

Ha előkerül valaha a henger, megtalálják majd benne az önkormányzat 2014-2019-es képviselő-testületének lajstromát, a Helyem-Házam-Palotám helytörténeti értesítőjét, a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat (GYIÖK) bemutatkozó levelét és kiadványait, egy színező könyvecskét, amelyben az újpalotai gyerekek mesélnek, az összetartozást jelképező karkötőt, egy XV. kerületi KISOKOS-t, egy 2019-es kártyanaptárt, rácsodálkozhatnak majd egy XV-s kokárdára, a kerület logójával ellátott szatyorra, golyóstollra is. És, ha ma még lesz min, megnézhetik DVD-n Újpalota 40 éves krónikáját, és meghallgathatják az ÖTHÉT Egyesület környezettudatosságra nevelő CD-jét is.

Fotó XV Média, Nagy Botond

Répszolg

Palota-15

Palota-Holding

XV-media

Gazdasági Működtetési Központ

CSAPI-15 Kft.

Tájékoztatjuk, hogy a weboldal cookie-ket használ További információ itt

A törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal úgynevezett "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. Ezek olyan apró, ártalmatlan fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést, számunkra pedig hogy megismerjük és ezáltal jobban kiszolgáljuk látogatóink igényeit. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" gombra kattint, akkor elfogadja a sütik használatát.

Bezárás