Menu

Fontos fővárosi tisztségre választották meg Cserdiné Németh Angélát

2019.11.06.

Megalakult kedden az új összetételű Fővárosi Közgyűlés, amelynek a XV. kerület polgármestere nem csak egyszerű tagja lesz.

Az október 13-i, földcsuszamlásszerű változásokat hozó budapesti önkormányzati választások után felállt az új Fővárosi Közgyűlés is az új főpolgármester, Karácsony Gergely vezetésével. A testületnek tagja lett újraválasztott XV. kerületi polgármesterként Cserdiné Németh Angéla is.

A keddi első ülésen személyi kérdések is a napirenden szerepeltek, így új főpolgármester-helyetteseket, az önkormányzati cégekbe felügyelőbizottsági tagokat választottak, valamint az érdemi munka megkezdése érdekében felálltak a bizottságok is.

Cserdiné Németh Angéla három fővárosi bizottságban is helyet kapott, sőt, az egyik legfontosabb testület vezetője lett. A XV. kerületi polgármester elnökli a következő öt évben a Budapest fejlődése – és a kerületi utak állapota – szempontjából meghatározó Városfejlesztési és Közlekedési Bizottságot, valamint tagja lesz a Közbeszerzési Bizottságnak, és az Ügyrendi, Nemzetiségi, Összeférhetetlenségi és Vagyonnyilatkozat-ellenőrzési Bizottságnak is.

A Cserdiné Németh Angéla csapatát tömörítő Mindenki a Tizenötödikért kerületi frakció két másik tagja is végez fővárosi bizottsági munkát a jövőben: Bihal Dávid a Városfejlesztési és Közlekedési Bizottságban, Legárd Krisztián az Emberi Erőforrások és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságában lett külső tag.

Korábbi bejelentésének megfelelően kiült a XV. kerületi képviselő-testületből, és a Fővárosi Közgyűlésben folytatja politikai karrierjét dr. Pintér Gábor. Az októberi választáson vesztes fideszes polgármester-jelöltet pártja nem jelölte egyik bizottságba sem.

Fotók: Vajda József

Répszolg

Palota-15

Palota-Holding

XV-media

Gazdasági Működtetési Központ

CSAPI-15 Kft.

Tájékoztatjuk, hogy a weboldal cookie-ket használ További információ itt

A törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal úgynevezett "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. Ezek olyan apró, ártalmatlan fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést, számunkra pedig hogy megismerjük és ezáltal jobban kiszolgáljuk látogatóink igényeit. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" gombra kattint, akkor elfogadja a sütik használatát.

Bezárás