Menu

Főigazgató: “Mindenki maradjon otthon!”

2020.03.27.

A Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény főigazgatója, dr. Buzna Andrea  tájékoztatója a vírus jelenlegi helyzetéről. Világossá tette: messze még a járványhelyzet vége.

A kerületi egészségügyi intézmény főigazgatója március hatodikától minden pénteken tájékoztatást ad a koronavírust érintő aktuális helyzetről.

Az eheti beszámolóját azzal kezdte: “Nem lehet még bizakodni, sok van előttünk”. Nagyon fontos, hogy bár járványügyi szempontból stabil az egészségügyi helyzet, mégsem lehet engedni a szigorból. Kifejtette, hogy a járvány leszálló ága június, július végére várható, így türelmesnek kell lenni és minden óvintézkedést továbbra is be kell tartani.

Kérte, hogy a ma kihirdetett kormányrendelet szerinti kijárási korlátozást mindenki tartsa be, azt vegye komolyan és egymástól tartsunk kellő, 1,5-2 méter távolságot.

Felhívta a figyelmet, hogy a fiataloknak is fontos szerepük van a fertőzés lassításában, amelyért úgy tehetnek legtöbbet, ha kerülik a csoportosulást. A gyermekek is ugyanúgy ki vannak téve a járvány veszélyeinek, ezért fontos betartatni, betartani mindenkinek a szabályokat.

Tájékoztatást adott továbbá, hogy a Dr. Vass László Egészségügyi Intézménybe továbbra is hőmérsékletmérést követően lehet belépni. Kizárólag sürgős beutaltakat fogadnak, azok közül is kiemelte, hogy laborvizsgálat esetén csak egy héten belül kiállított orvosi beutalóval fogadják a betegeket. Mindezek nagyon fontosak azért, hogy ne válhasson gócponttá a rendelőintézet, mert ilyen esetben annak bezárására kerülne sor, amely veszélyeztetné a betegellátást.

Főigazgató asszony is arra kér mindenkit: Maradjanak otthon!

Dr. Buzna Andrea április 3-án ad honlapunkon újabb tájékoztatást. Amennyiben időközben indokolttá válik, természetesen azonnal információt adunk róla.

 

(D.I.)
Fotó / Videó: XV Média

Répszolg

Palota-15

Palota-Holding

XV-media

Gazdasági Működtetési Központ

CSAPI-15 Kft.

Tájékoztatjuk, hogy a weboldal cookie-ket használ További információ itt

A törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal úgynevezett "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. Ezek olyan apró, ártalmatlan fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést, számunkra pedig hogy megismerjük és ezáltal jobban kiszolgáljuk látogatóink igényeit. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" gombra kattint, akkor elfogadja a sütik használatát.

Bezárás