Menu

Elkezdődtek az óvodai szűrővizsgálatok

2020.03.10.

Közel kétezer kerületi gyermek számára teszi elérhetővé 2020-ban az ingyenes ortopédiai szűrővizsgálatot az önkormányzat.

Kiemelt eleme a XV. kerület 2020-as költségvetésének a helyi egészségügy fejlesztése, hiszen a Rákos úti szakrendelőbe CT-gépet szereznek be, elindul több rendelő megújulása, illetve az államtól is 630 milliós támogatás érkezik felújításra. Az infrastruktúra mellett fontos a szolgáltatások biztosítása, így például a CT-gép vásárlása mellett az önkormányzat természetesen előteremtette a működtetéséhez szükséges költségeket is. Mindehhez illeszkedik az, hogy 2020-ban 2000 kerületi óvodás ortopédiai szűrését finanszírozza az költségvetés.

Fő az egészség

A gyerekek már 6-8 hetesen, csecsemőkorban átesnek az első ortopédiai vizsgálatokon. Ezt követően a járásképesség elsajátításával 1,5-2 évesen, majd óvodásként, iskolásként is több alkalommal vizsgálják őket. A tartási rendellenességek, gerincferdülés, lúdtalp, vagy bármilyen más deformitás megelőzésére, korai felismerésére nagyon fontos, hogy a mozgásszervi fejlődés különböző szakaszaiban elvégezzék a szükséges vizsgálatokat.

Elkezdődtek a vizsgálatok

Március elején a Rákospalotai Összevont Óvodában kezdődött az a szűrővizsgálati program, amely idén közel 2000 kerületi óvodás számára biztosít ingyenes ortopédiai vizsgálatot az önkormányzat támogatásával.

A vizsgálatot igényfelmérés előzte meg, amelyről elmondható, hogy a szülők nagy örömmel fogadták a lehetőséget. Óvodás korban, bár nem kötelező, nagyon ajánlott az ilyen és ehhez hasonló vizsgálatok (például fogászati ellenőrzés) elvégzése. Az óvodai keretek között megszervezett szűrés a szülőkről is terhet vesz le, hiszen az ilyen ingyenes programoknak köszönhetően nem kell munkaidő, tanítási idő után saját maguknak leszervezni azokat.

Rákospalotán a gyermekeknek a vizsgálat előtt az orvos elmondta, mit fog megnézni rajtuk, mi fog történni velük. Az óvodapedagógusok elmondása szerint jó hangulatban telt a vizsgálat, melyet a tornateremben szerveztek meg. A gyermekek egészségre nevelésére kiemelt figyelmet fordítanak az intézményekben. A sok mozgás, testápolás, játékos ismeretterjesztés általában is szerepel a mindennapjaikban, így ők is várták a kezdeményezést.

Az állapotfelmérést követően egy vizsgálati lapon tájékoztatták a szülőket, hogy gyermekük egészséges, vagy pedig további szűrés, kezelés javasolt-e a számukra. A szűrőprogram a többi óvodában folytatódik.

Több pénz az óvodai programokra

Az óvodás gyermekek programjaira és az óvodai neveléshez kapcsolódó kiadásokra az idei költségvetésbe mindösszesen bruttó 11,3 milliót terveztek be – ez 27,3 százalékkal magasabb a tavalyinál. Ezek között a kiadások között szerepel új feladatként az óvodás gyermekek ortopédiai szűrővizsgálata, továbbá emelkedtek a színházi előadásokhoz és a Mikulás-napi cirkuszlátogatáshoz kapcsolódó kiadások is.

(D.I.)
Fotó/ Illusztráció: https://pixabay.com/ / D.I.

 

Répszolg

Palota-15

Palota-Holding

XV-media

Gazdasági Működtetési Központ

CSAPI-15 Kft.

Tájékoztatjuk, hogy a weboldal cookie-ket használ További információ itt

A törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal úgynevezett "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. Ezek olyan apró, ártalmatlan fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést, számunkra pedig hogy megismerjük és ezáltal jobban kiszolgáljuk látogatóink igényeit. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" gombra kattint, akkor elfogadja a sütik használatát.

Bezárás