Menu

Elkezdődött az oltási akcióhét

2021.11.22.

Előzetes regisztráció nélkül is felvehető az oltás.

A hivatalosan is oltópontként működő Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény Rákos úti szakrendelője november 22-26 között „nonstop” fogja fogadni az oltást igénylőket.

 

A november 22-26. héten, hétfőtől péntekig minden nap reggel 8-tól este 8 óráig oltunk majd – tudtuk meg dr. Wallner Éva orvosigazgatótól. – Ezen a héten az oltásokat előzetes regisztráció nélkül is igénybe lehet majd venni, óránként 20-25 ember beoltására lesz lehetőség.

Dr. Wallner Éva orvosigazgató elmondta, az említett héten minden Magyarországon hozzáférhető oltás elérhető lesz az oltóponton. Azaz a Pfizer, a Moderna, a Janssen, az Astra Zeneca és a Sinopharm oltás felvételére is lesz a lakosságnak lehetősége.

Az egészségügyi helyzet alakulásával (romlásával) párhuzamosan nő az igény a Rákos úti oltópont iránt. Ezt tapasztalva a kerületi egészségügyi dolgozók már eddig is fokozatosan emelték a rendelési időt. A kezdeti kedd-szerda-csütörtök 9-14 óra közötti időpontból hamar 9-15 óra lett, majd az oltási időszakot hétfőre és péntekre is kiterjesztették. Azaz, ha találunk szabad időpontot az eeszt.hu regisztrációs weboldalon, akkor az oltást már most is fel lehet venni, de november 22-26 között az egész országban kiemelt figyelmet kap majd az oltás.

Most főleg a harmadik vakcina időszakát éljük, de nagyon sokan vannak, akik még az első oltást sem vették igénybe. Hangsúlyoznánk, hogy a járvány leküzdése a lakosság jelentős részének átoltása nélkül nem lehetséges. Az oltatlanok a korábbinál is nagyobb veszélynek vannak kitéve, hiszen a Covid fertőzés őket most már gyakrabban találja meg és náluk a betegség lefolyása is sokkal súlyosabb. Elsősorban az oltatlanokat biztatnánk az első oltás felvételére, melyre oltópontunkon a „kampányhéten” van lehetőség.

A Rákos úti oltóponton minden orvos és asszisztens kiveszi a részét az oltásokból, dr. Buzna Andrea főigazgatótól kezdve dr. Wallner Éva orvosigazgatón keresztül minden szakorvosig. Előzetes beosztás szerint mindenki olt, ez persze a járóbeteg szakrendelések rovására megy, hiszen amíg egy szakorvos az oltóponton dolgozik, addig előfordulhat, hogy nincs senki, aki helyettesíteni tudná őt. Ám, most olyan időszakot élünk, amely türelmet, kitartást és toleranciát követel mindenkitől. Mint megtudtuk, a november végi akciós héten a minél hatékonyabb működés érdekében a Magyar Honvédség katonái is be fognak segíteni a kerületi oltóponton.

 

 

 

 

Répszolg

Palota-15

Palota-Holding

XV-media

Gazdasági Működtetési Központ

CSAPI-15 Kft.

Tájékoztatjuk, hogy a weboldal cookie-ket használ További információ itt

A törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal úgynevezett "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. Ezek olyan apró, ártalmatlan fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést, számunkra pedig hogy megismerjük és ezáltal jobban kiszolgáljuk látogatóink igényeit. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" gombra kattint, akkor elfogadja a sütik használatát.

Bezárás