Menu

Ami nem lehet pénzkérdés

2019.06.24.

Kinyitott, és augusztus végéig várja a gyerekeket az önkormányzat ingyenes napközis tábora.

Hétfőn több mint másfél száz gyerekkel megnyitott, és egészen augusztus 23-áig várja a diákokat a XV. kerület önkormányzat napközis tábora a Budai II László Stadionban, illetve a szomszédos Czabán Általános Iskola területén. Bár a tábor megszervezése nem kötelező feladat, az önkormányzat a jelenlegi költségvetési helyzetben is kötelezőnek tartotta megteremteni a feltételeket, hogy a kerületi gyerekek idén is biztonságos körülmények között, folyamatos felügyelet mellett és színes programokkal tölthessék el azokat a nyári napokat, amelyeken a szülők ezt másképpen nem tudják megoldani.

A tábor ingyenes, a napi háromszori étkezés – tízórai, ebéd, uzsonna – térítési díja pedig megegyezik a tanítási idő alatt fizetendő összeggel, de a hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek szüleinek a szünidőben sem kell fizetniük. Folyamatosan 14-15 csoportvezető vigyáz majd a napközisekre, akik (hetente változó színű) karszalagot kapnak, rajta a tábor telefonszámával. A tábor reggel 8-kor nyit, délután 4-kor zár, de ügyelet is van: reggel fél 7-től, illetve délután 5-ig.

A 150-200 diákot minden héten színes programok várják. Ha az időjárás megengedi, busz viszi majd őket egy-egy napra a remeteszőlősi vagy a tabajdi mezítlábas parkba, a gyadai tanösvényhez, a Budakeszi Dinó Parkba vagy a Fővárosi Állatkertbe, de mehetnek a Tarzan Parkba és a Bonbonetti-látogatóközpontba is. A rossz idő sem veheti el a kedvüket: ilyenkor a Pólus mozi, a Récsei Center játszóháza, a Campona Kockaparkja vagy a Minipolisz várja majd őket, délelőttönként pedig úszhatnak, pólót festhetnek és még számtalan izgalmas program aktív résztvevői lehetnek.

Az egyelőre 2019-es költségvetés nélkül működő XV. kerületi önkormányzatnak több mint 24 millió forintjába kerül a kilenchetes napközis tábor, ám egy pillanatig nem volt kérdés, hogy megrendezi, mert az  elsősorban gyermekvédelmi, nem pedig pénzkérdés, és soha nem is válhat azzá.

Mindenkinek kellemes nyarat kívánunk.

Répszolg

Palota-15

Palota-Holding

XV-media

Gazdasági Működtetési Központ

CSAPI-15 Kft.

Tájékoztatjuk, hogy a weboldal cookie-ket használ További információ itt

A törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal úgynevezett "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. Ezek olyan apró, ártalmatlan fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést, számunkra pedig hogy megismerjük és ezáltal jobban kiszolgáljuk látogatóink igényeit. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" gombra kattint, akkor elfogadja a sütik használatát.

Bezárás