Menu

Adj reményt az életre!

2019.10.10.

Csütörtökön átadták a “Gyűjts az életért” program újabb adományait. A civil Ö.T.H.É.T. Egyesület kampányának fővédnöke Németh Angéla polgármester.

Két újabb, a kerületben élő, rászoruló családnak adta át adományait csütörtökön Makai Ferenc, az Ö.T.H.É.T. Egyesület (Összefogás Tisztább Humánusabb Élhetőbb Településért) vezetője. A Polgármesteri Hivatal dísztermében tartott ünnepségen ott voltak a “Gyűjts az életért” kampányhoz csatlakozó cégek képviselői is.

A csomagokat ezúttal két anyuka vehette át. Egyikük négy kiskorú gyermekét neveli, úgy, hogy súlyosbodó betegsége miatt elvesztette a munkaképességét, másikuk tartósan beteg, egész napos felügyeletet igénylő gyermekét gondozza egyedül, munkát nem tud vállalni, így csak a gyermekgondozási támogatásból gazdálkodhat.

A civil szervezet összekapcsolta a rászorulók megsegítését és környezettudatosságot, így a műanyag kupakok a szemét helyett az újrahasznosításban landolnak, az értük érkező összeg pedig rendszeresen oda jut, ahol a legnagyobb szükség van rá. A kupakok mellett pénzadománnyal is lehet segíteni a támogatott családokat a programban, amelyhez a kerület számos cége mellett sok magánember is csatlakozott.

Répszolg

Palota-15

Palota-Holding

XV-media

Gazdasági Működtetési Központ

CSAPI-15 Kft.

Tájékoztatjuk, hogy a weboldal cookie-ket használ További információ itt

A törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal úgynevezett "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. Ezek olyan apró, ártalmatlan fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést, számunkra pedig hogy megismerjük és ezáltal jobban kiszolgáljuk látogatóink igényeit. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" gombra kattint, akkor elfogadja a sütik használatát.

Bezárás