Menu

A Nemzeti Múzeum lépcsőjén megégett mártírra emlékeztek

2020.01.24.

A 17 éves Bauer Sándor 1969-ben egy cseh fiatal példáját követve vetett véget életének – az önkormányzat a Rákospalotai Köztemetőben emlékezett rá.

„Ahogy Jan Palach és összes követője, köztük Bauer Sándor is a mi szabadságunkért halt meg. Halála ugyanúgy hiábavalónak tűnt a hetvenes években, ahogy Petőfié az 1850-es években, de 1989 óta éppúgy egyértelmű, hogy Bauer Sándor a mi szabadságunkért halt meg, ahogy a kiegyezést követően is nyilvánvaló volt ugyanez Petőfi haláláról – mondta dr. Matlák Gábor társadalmi megbízatású alpolgármester csütörtökön a Rákospalotai Köztemetőben az 1969. január 23-án meghalt Bauer Sándorról tartott megemlékezésen. Az akkor 17 éves fiatal négy nappal korábban a Nemzeti Múzeum lépcsőjén gyújtotta fel magát. – Talán ez a kép járhatott Bauer Sándor fejében akkor, amikor szimbolikus értékű tettéhez szimbolikus értékű helyszínt választott: a Nemzeti Múzeum lépcsőit, ami magyarok nemzedékeinek tudatában összefonódott a mártírhalált választott Petőfivel és a szabadságharccal.”

Az alpolgármester arról is beszélt, hogy amikor Bauer Sándor mártírhalált halt, a magyarok éppen levették napirendről a szabadság és a függetlenség kérdéseit, ha úgy tetszik, lemondtak ezekről a hatalom kábító hazugságaiért és a jólét morzsáiért cserében. „A mindenkori hatalom azonban magát is becsapja, ha ilyenkor azt hiszi, hogy az ilyen alkuk örökre szólnak. A szabadság iránti vágy sosem végleg kerül le a napirendről, és minél tovább fojtják el, annál nagyobb erővel tör ki és talál utat magának” – mondta Matlák Gábor, aki azzal zárta beszédét, hogy „Bauer Sándor a mi szabadságunkért halt meg. Ne hagyjuk, hogy áldozata hiábavaló legyen!”

Az eseményen részt vett Tóth Imre alpolgármester, Hajdu László országgyűlési képviselő, a képviselő-testület több tagja, valamint helyi civil szervezetek képviselői.

Az 51 évvel ezelőtt, 1969. január 23-án elhunyt Bauer Sándor néma, ismeretlen hőse volt  a szovjet elnyomás elleni tiltakozásnak. Története évtizedekig a mélyben szunnyadt, miközben az előtte példaként járó cseh Jan Palach tragédiája ikonikus történelmi pillanat. A cseh fiatalember néhány nappal Bauer előtt, 1969. január 16-án gyújtotta fel magát Prága főterén, hogy országa szovjet megszállása ellen tiltakozzon.

Palach január 19-én halt meg, ekkor, hirtelen ötletként foganhatott meg az elhatározás a 17 éves Bauerben, hogy követi a „cseh testvért”. Az autószerelőnek tanuló Bauer komoly gondolkodású srác volt. Ahogy az előtte járó cseh példakép, úgy Bauer Sándor is egy ikonikus helyet választott: a Nemzeti Múzeum kertjét. Bauer Sándor nem Rákospalotán élt, nem tudni pontosan, miért a XV. kerületben temették el, azonban az önkormányzat minden évben megemlékezik haláláról.

Dr. Matlák Gábor teljes beszéde:

Tisztelt emlékező polgártársaim!

George Orwell angol író – aki sokat tudott a zsarnokságról – 1984 című regényében így fogalmazott: “aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is”. Ez a legfőbb oka annak, hogy a mindenkori diktátorok kiemelten fontosnak tartják az emlékezetpolitikát.

Amikor Bauer Sándor iskoláit járta a Kádár-rendszer legsötétebb éveiben, a hivatalos kánon szerint március 15-e nem a magyar szabadság és függetlenség jeles napja volt, sem az európai szabadságé és progresszióé, hanem valami olyasmit próbáltak lenyomni apáink torkán, hogy abban a márciusban kezdődött el valami, aminek törvényszerű, boldog betetőzése az orosz megszállás és kommunista diktatúra volna. A hivatalos hazugságokat azonban a rendszer leghűségesebb és legostobább néhány ezer csinovnyikján kívül senki sem hitte el. Nem csak azok nem, akik 1945 után néhány évig élhettek egy szabadabb Magyarországon, de még azok sem, akik ez után születtek, és legfeljebb halvány, gyerekkori emlékük volt ’56 őszéről, amikor pár csodálatos napra felsejlett a szabadság és függetlenség délibábja.

Bauer Sándor és kortársai tökéletesen tisztában voltak vele, hogy nem szabadság az, amikor döntéseink nagy részét egy arctalan hatalom hozza meg helyettünk, amikor az egyén és az állam viszonyára az a legjellemzőbb, hogy jóformán mindenkinek félnie kell a hatalomtól. Amikor életed, vagyonod nincs biztonságban, mert egy hatalmasság bármikor úgy dönthet, hogy ami eddig a tiéd volt, az mostantól az övé. Nem szabadság az, amikor nem jogokkal bíró polgárnak, hanem csak kötelességekkel bíró alattvalónak érezzük magunkat. Bauer Sándor és kortársai tisztában voltak vele, hogy nem nemzeti függetlenség az, amikor a magyarok életét meghatározó döntések jórészét Budapest helyett Moszkvában hozzák meg, mégpedig olyan orosz hatalmasságok, akiket nem hogy mi magyarok, de még saját népük sem tud leváltani. Bauer Sándor és kortársai tudták, hogy Petőfi és a szabadságharc mártírjai az utánuk jövő magyar és európai nemzedékek szabadságáért is küzdöttek, amikor az orosz szuronyok áldozatául estek. Ahogy Jan Palach és összes követője, köztük Bauer Sándor is a mi szabadságunkért halt meg. Halála ugyanúgy hiábavalónak tűnt a hetvenes években, ahogy Petőfié az 1850-es években, de 1989 óta éppúgy egyértelmű, hogy Bauer Sándor a mi szabadságunkért halt meg, ahogy a kiegyezést követően is nyilvánvaló volt ugyanez Petőfi haláláról. Talán ez a kép járhatott Bauer Sándor fejében akkor, amikor szimbolikus értékű tettéhez szimbolikus értékű helyszínt választott: a Nemzeti Múzeum lépcsőit, ami magyarok nemzedékeinek tudatában összefonódott a mártírhalált választott Petőfivel és a szabadságharccal.

A hatalom mindent megtett, hogy Bauer Sándor mártíromságát elhallgassa, emlékét bemocskolja. Próbálták zavaros fejű elmebetegnek beállítani, aki egyszerűen csak öngyilkos lett. Közben pedig rettegtek, hogy esetleg követőkre talál. Bauer Sándor önégetésének végső indítékát a prágai Jan Palach néhány nappal korábbi, hasonló tette adta meg. Palach temetésén nyolcszázezren voltak jelen, a prágai és moszkvai elvtársak jó pár napig rettegtek, hogy Palach tette nyomán Csehországban a magyar ’56-hoz hasonló forradalom tör ki. Magyarországon már túl voltunk a forradalmon, túl annak brutális vérbe fojtásán. Amikor Bauer Sándor mártírhalált halt, a magyarok éppen levették napirendről a szabadság és a függetlenség kérdéseit, ha úgy tetszik, lemondtak ezekről a hatalom kábító hazugságaiért és a jólét morzsáiért cserében. A mindenkori hatalom azonban magát is becsapja, ha ilyenkor azt hiszi, hogy az ilyen alkuk örökre szólnak. A szabadság iránti vágy sosem végleg kerül le a napirendről, és minél tovább fojtják el, annál nagyobb erővel tör ki és talál utat magának. Jan Palach és Bauer Sándor mártírhalála után tíz évvel kibontakozott a charta-mozgalom, amely Csehországban is és Magyarországon is létrehozta a demokratikus ellenzéki mozgalmat, aztán amikor a nemzetközi viszonyok lehetővé tették, megszületett a szabadság és a nemzeti függetlenség. 1989-ben nem kellet harcolnunk érte. harcoltak érte ’56-ban a forradalmárok, meghalt érte ’69-ben Bauer Sándor. Nekünk már csak az ölünkbe hullott. Talán ez lehet az oka annak, hogy nem tudtunk rá vigyázni. ’89-ben a bársonyos rendszerváltással szőnyeg alá söpörtük a diktatúra összes bűnét, futni hagytuk az összes bűnöst. Talán ezért van, hogy a hatalom gátlástalan brókerei azt hiszik, hogy ezzel a néppel bármit meg lehet csinálni büntetlenül. Petőfi a párizsi és bécsi forradalmat látta maga előtt, amikor felállt a Nemzeti Múzeum lépcsőire. Bauer Sándor a varsói Ryszard Siwiecet és a prágai Jan Palachot, amikor ő lépett a múzeum lépcsőire. Petőfi Sándor és Bauer Sándor is tudta, hogy a magyar szabadságot és függetlenséget nem Európától, nem a többi európai néptől kell megvédeni, hanem itthoni és külföldi önkényuraktól. Metternichtől és Brezsnyevtől, és persze hazai kiszolgálóiktól. 

Üzen-e nekünk Bauer Sándor valamit? Hiszen a jelenkornak szóló üzenet nélkül a megemlékezés értelmetlen pótcselekvés. Bauer Sándor szembeszállt azokkal, akik Petőfi mártíromságát saját, romlott hatalmuk szolgálatába akarták állítani, hogy elvegyék a szabadságunkat. Ne hagyjuk, hogy Bauer Sándor emléke is – akár csak néhány évre – erre a sorsra jusson! Bauer Sándor a mi szabadságunkért halt meg. Ne hagyjuk, hogy áldozata hiábavaló legyen!

Budapest, Rákospalota, 2020. január 23. 

Fotó: Vargosz/XV. Média

Répszolg

Palota-15

Palota-Holding

XV-media

Gazdasági Működtetési Központ

CSAPI-15 Kft.

Tájékoztatjuk, hogy a weboldal cookie-ket használ További információ itt

A törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal úgynevezett "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. Ezek olyan apró, ártalmatlan fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést, számunkra pedig hogy megismerjük és ezáltal jobban kiszolgáljuk látogatóink igényeit. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" gombra kattint, akkor elfogadja a sütik használatát.

Bezárás