Menu

Másodpercenként 111 forint

2021.01.15.

Ennyit vesz el a kormány a XV. kerületben élőktől. Naponta 9,6 milliót, összesen 3,5 milliárd forintot.

A KERÜLET KIFOSZTÁSA NEM KORMÁNYZÁS! – olvasható a Polgármesteri Hivatal homlokzatára kifüggesztett molinón is. Cserdiné Németh Angéla és Tóth Imre alpolgármester közösen tartott sajtótájékoztatót a kerületet érintő kormányzati elvonásokról. 

Az Önkormányzat nem fogja tétlenül nézni, hogy kifosszák

“A mai a 15. nap az évben. Eddig 144 millió forintot vett el a kormány a kerületiektől és a kerülettől. Ez már 20 millió forinttal több, mint amennyit a sportszervezeteink támogatására költeni szoktunk egy évben. Ez már hiányzik az idei évből” – jelentette ki pénteken a polgármester.

Cserdiné Németh Angéla hangsúlyozta: “Csak reménykedni tudunk, de biztosak semmiképp sem lehetünk abban, hogy Orbán Viktor befejezi végre a koronavírus elleni sajátos harcát. Azt, hogy a tőle megszokott unorthodox módon nem járványt és az annak kapcsán szárba szökkenő gazdasági-szociális válságot, hanem a politikai ellenfeleit akarja foggal-körömmel visszaszorítani. Jelen állapot szerint naponta 9,6 milliót, összesen 3,5 milliárd forintot vesz el a kormányfő a XV. kerületi önkormányzattól 2021-ben. Legalábbis a miniszterelnök ezt gondolja, mert ezt a pénzt valójában Rákospalota, Újpalota és Pestújhely lakóinak a zsebéből veszi ki. Azokéból is, akik azt gondolják, Orbán Viktor a legalkalmasabb az ország vezetésére.”

Az Önkormányzat honlapjának főoldalán egy számláló is jelzi, másodpercenként, mekkora összeggel emelkedik az elvonás.

A polgármester kijelentette: “A következő hetek éppen ezért arról is szólnak majd, hogy nem hagyjuk magunkat és minden lehetséges eszközzel elmondjuk a kerület lakosságának, hogy ezt a pénzt tőlük veszi el a kormány.”Reményeink szerint az alap közszolgáltatások elmaradását nem fogja érinteni ez a rendszerváltás óta nem látott elvonás. A magasabb színvonal biztosítása, a fejlesztés viszont elmaradhat. Az intézmények tekintetében a felújítások szinte biztosan a kötelezően előírtakra redukálódnak. Legyen az óvoda, bölcsőde, vagy egészségügyi intézmény. Most zajlik a 2021-es év tervezése, és az elmúlt napokat is az önként vállalt feladatok áttekintésével töltöttük, hogy mi juttatható továbbra is. Lesz olyan, amiről le kell majd mondania a kerületnek.”

“Fontos,hogy elbocsátással nem tervezünk. Sok helyen elmondtam már, hogy nem valószínű, hogy én megyek kisgyermeknevelőnek a bölcsibe, vagy vért venni az SZTK-ba. De az nagyon valószínű, hogy a nyugdíjba vonuló kollégák helyét nem biztos, hogy feltöltjük. Azt is megígérem, hogy a kerületben kiépített szociális háló, a támogatások rendszere 2021-ben sem fog gyengülni. Nem tervezünk bért sem csökkenteni, törvényileg nem is lehet, de a plusz juttatások rendszerét újra kell gondolni. De a bérek és a szociális ellátások lesznek az utolsók között ahol csökkentést tervezünk, ha már minden kötél szakad” – mondta el Cserdiné Németh Angéla.

“Rákospalota, Újpalota és Pestújhely lakóinak – sajnos – van már egy komoly tapasztaltuk arról, hogy milyen Orbán Viktor bosszúja, ha szerinte egy településen rosszul szavaznak az állampolgárok. Láttuk is az eredményét a 2019-es önkormányzati választásokon. Azonban az ellenünk folytatott 2019-es bosszúnak volt egy nagyon komoly tanulsága is: a választópolgárok nem buták. Pártállástól függetlenül pontosan értik, ha elmondjuk nekik, hogy a Fidesz mit tesz az emberekkel. És mi most újra elmondjuk nekik.

Tavalyelőtt az önkormányzati választásokon az orbáni parancsokat szolgaian végrehajtó dr. Pintér Gábor és társai a legnagyobb addigi frakcióból nullázták le magukat egy, csak listás képviselőből álló csipetcsapattá. Rákospalota, Újpalota és Pestújhely lakói megértették, hogy kik szolgálják az itt élők érdekeit és kik cselekszenek kizárólag a saját politikai túlélésük érdekében.

Mi tesszük a dolgunkat. A kerületi lakosok bízhatnak bennünk. Azon leszünk, hogy a bosszúhadjárat ellenére is biztosítsuk az alapvető szolgáltatásokat, hogy minden rászoruló segítséget kapjon. Azért dolgozunk, hogy a rendkívüli megszorítások ellenére is rendben működjenek szociális intézményeink, óvodáink, bölcsődéink, egészségügyi rendelőink, tiszták legyenek köztereink és jusson valamennyi pénzünk fejlesztésekre is. Azért dolgozunk, hogy a napi 9,6 millió forintos elvonásból az itt élők semmit se vegyenek észre.

Nem hagyjuk magunkat! Rákospalota, Pestújhely és Újpalota nem hagyja magát!” – mondta el Cserdiné Németh Angéla.

“A tavalyi évünk rendkívüli volt. A rendkívüli helyzetek pedig felelős döntéseket kívánnak. Mi ezt a fokozott felelősséget vállaltuk és vállaljuk, éppen ezért döntöttünk arról a legnagyobb veszélyhelyzet közben is, hogy a kerületi fejlesztések a járvány ellenére sem állhatnak le  – mondta el Tóth Imre”.

Emlékeztetett továbbá, hogy: “Büszkék lehetünk arra, hogy tavaly elkészült végre az M3 autópálya kivezető szakaszán a zajvédőfal, és átadtuk a Nemzedékek parkját is. 2020-ban megújult végre több utcánk és utunk, valamint 140 járdaszakasz. Felújítottunk 24 játszóteret, több parkot és kutyafuttatót, új parkolóhelyeket is építettünk. Természetesen, messze nem tartunk még az út végén, vannak még terveink és álmaink.”

Az alpolgármester azt is elmondta, hogy: “A kormány a rendszerváltás óta nem látott megszorítással sújtja a kerületünket. A gépjárműadó és a reklámadó teljes elvonásával, az iparűzési adó csökkentésével, a szolidaritási hozzájárulás másfélszeres emelésével, az elhibázott gazdaságpolitikai döntésekkel naponta 9,6 millió forintot vesznek el. Ennek ellenére a kerület egy éve zajló nagyberuházása, a Szilas-patak menti szennyvízfőgyűjtő építése folytatódik, sőt, befejezéséhez közeledik. Ezt nem befolyásolják a 2021-es nehézségek. Felújításra kerül a Hősök úti két orvosi rendelő épülete, részben fővárosi, részben saját forrásból. Szintén a Fővárossal közös beruházásban megvalósulhat a TÉR-KÖZ pályázat évek óta húzódó Wesselényi piac környezetének rekonstrukciója. Talán belefér a Kolozsvár utcai piac és az Újpalotai Vásárcsarnok rekonstrukciójának tervezése. Jogos lehet a kérdés, hogy egy ilyen helyzetben számíthatunk-e a kormánypárt helyi képviselőire? Segítenek-e nekünk bármennyit visszaszerezni az elvett pénzekből? A rövid válaszom ennyi: nem!”  – hangzott el Tóth Imrétől.

“Mit látunk? A jogerősen elítélt dr. Pintér Gábor kényelmesen elvan a pártjától kapott megbízásokkal, a frakcióvezető Lehoczki Ádám hangyaszorgalommal támadja az önkormányzat vezetését, de folyamatosan lesre fut, míg az egyik újonc, dr. Szalay Kornél Géza naponta vall szerelmet a miniszterelnöknek a közösségi médiában – szóval nincs nekik idejük a kerületünk problémáival vesződni. Hiába a miniszterelnök szándéka, még erősek vagyunk. Mindannyian emlékszünk 2019-re, amikor a Fidesz egyszer már megpróbálta tönkre tenni a kerületünket. Közös összefogással és egy nagyon komoly, következetes harccal megakadályoztuk ezt. Most a teljesen egységes frakciónkkal, polgármester asszonnyal és a kerületben élőkkel újra egymásba kell, hogy karoljunk. Ha így lesz, túl leszünk az újabb nehéz akadályon. Nem hagyhatjuk magunkat, nem hagyjuk magunkat. Amíg tudunk, küzdeni fogunk. Küzdeni fog mindenki. Mindenki. A Tizenötödikért” – jelentette ki Tóth Imre a tájékoztató végén.

(D.I.)
Fotó: XV Media | Nagy Botond

Répszolg

Palota-15

Palota-Holding

XV-media

Gazdasági Működtetési Központ

CSAPI-15 Kft.

Tájékoztatjuk, hogy a weboldal cookie-ket használ További információ itt

A törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal úgynevezett "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. Ezek olyan apró, ártalmatlan fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést, számunkra pedig hogy megismerjük és ezáltal jobban kiszolgáljuk látogatóink igényeit. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" gombra kattint, akkor elfogadja a sütik használatát.

Bezárás