Menu

Értéktár fejléc1Belépés az Értéktárba

Tisztelt XV. kerületi Polgárok! Kedves Itt Élők!

Az Országgyűlés 2012. április 2-án elfogadta a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvényt. Ennek végrehajtásáról a 114/2013. (IV. 16.) Kormányrendelet intézkedik.

A törvény célja számba venni és dokumentálni nemzeti értékeinket, és azokból egy értékvédelmi adatbázist alkotni. A törvény szerint az összegyűjtött értékeket közkinccsé is kell tenni, gondoskodni kell ezen értékeknek a megismerhetőségéről és megismertetéséről.

A gyűjtőmunkát a lehető legszélesebb körre kell kiterjeszteni, a nemzeti értéknek minősülő kulturális javakat helyi szintről kiindulva felfelé helyi, megyei illetve országos szinten is nyilván kell tartani. Az így összegyűjtött nemzeti értékekből a Hungarikum Bizottság létrehozza a Magyar Értéktárat, amelyből kiválasztják a sajátosan a magyar kultúrához köthető, a magyarság által létrehozott, világviszonylatban is kiemelkedő jelentőségű kulturális javakat, a hungarikumokat. A törvény célja, hogy elősegítse a nemzeti értékek és a hungarikumok fönnmaradását és védelmét, ezzel is erősítve a nemzeti tudatot.

Budapest Főváros XV. kerület Önkormányzata 776/2013. és 777/2013. (X. 30.) ök. számú határozataiban úgy döntött, hogy 2014. január 1-jével megalapítja a Budapest Főváros XV. kerületi Értéktárat, és létrehozásával, rendszerezésével és gondozásával megbízta a Csokonai Kulturális és Sportközpontot.

Intézményvezetői döntés alapján az Értéktár folyamatos gondozása Rákospalota Pestújhely és Újpalota Helytörténeti Gyűjteménye és a Dokumentumtár és Információs Központ közös feladata lett. Az Értéktár Bizottságnak 9 tagja van, a szakmai munkatársakon kívül (néprajzos, történész, építész) civil lokálpatrióták vesznek részt a közös munkában.

A bizottság feladata, hogy Rákospalota, Pestújhely, Újpalota területén lévő nemzeti értékeket a törvény által megszabott kategóriák szerint azonosítsa és nyilvántartásba vegye. A kategóriák a következők:

  • agrár és élelmiszergazdaság
  • egészség és életmód
  • épített környezet
  • ipari és műszaki megoldások
  • kulturális örökség
  • sport
  • turizmus és vendéglátás
  • természeti környezet

Bárki kezdeményezheti egy-egy a kerületünkben található nemzeti értéknek Budapest Főváros XV. kerületi Értéktárba való felvételét. A kezdeményezés ingyenes és Budapest Főváros XV. kerület Polgármesteréhez kell benyújtani a kormányrendeletben található nyomtatványminták szerint, a megfelelő indoklással és dokumentációval együtt, postai- vagy elektronikus úton. A nyomtatvány letölthető innen.

Az értéktárba való fölvételről a Budapest Főváros XV. kerületi Értéktár Bizottság dönt. A települési szintnél nagyobb jelentőséggel bíró elemeket fölvételi javaslattal továbbküldi a Fővárosi Értéktár Bizottságnak.

A Budapest Főváros XV. kerületi Értéktár Bizottság székhelye: Rákospalota Pestújhely és Újpalota Helytörténeti Gyűjteménye. Cím: 1158 Budapest, Pestújhelyi út 81-83., telefon: 419-8216, e-mail: mail@rakospalotaimuzeum.hu

Répszolg

Palota-15

Palota-Holding

XV-media

Gazdasági Működtetési Központ

CSAPI-15 Kft.

Tájékoztatjuk, hogy a weboldal cookie-ket használ További információ itt

A törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal úgynevezett "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. Ezek olyan apró, ártalmatlan fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést, számunkra pedig hogy megismerjük és ezáltal jobban kiszolgáljuk látogatóink igényeit. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" gombra kattint, akkor elfogadja a sütik használatát.

Bezárás