Menu

Református Missziói Központ

Cím: 1151 Budapest, Alag utca 3.
Telefon: +36 1 271 0498
E-mail: iroda@rmk.hu
Webcím: http://rmk.reformatus.hu
Vezető: Magyarné Balogh Erzsébet , lelkész-igazgató

Egyre nagyobb szükség van kapaszkodókra, mert sok ember kilátástalannak érzi a helyzetét. Az egyes emberek életében leképeződik egész társadalmunk, ezért is kaphat egyre nagyobb hangsúlyt az a segítség, amelyet a Magyarországi Református Egyház társadalmi missziói adnak.

A 2006-ban létrehozott intézmény célja az volt, hogy a különböző missziós szolgálatok az egyházi közösség igényeinek, elvárásainak jobban meg tudjanak felelni, és több rászoruló embert érjenek el. Célként fogalmazódott meg, hogy egységes szemlélet alapján kezeljük a missziókat, alakítsuk ki szakmai irányításukat és felügyeletüket, vezetőiket fogjuk össze, és segítsük adminisztrációjukat, gazdálkodásukat.

A Református Missziói Központban található a gazdasági hivatal, az Iszákosmentő Misszió, a Siket és Vakmisszió, a Rehabilitációs foglalkoztatás, és a DorKász Csoport. Ez az épület a központja, a helyileg másutt szolgáló társadalmi misszióknak, így a Kórházlelkészi Szolgálatnak, a Börtönlelkészi Szolgálatnak, a Repülőtéri Lelkészségnek, a Telefonos és Internetes Lelkigondozásnak, és a Gyökössy Endre Lelkigondozói és Szupervízori Szolgálatnak. Egészen 2015 őszéig itt dolgoztak a Menekültmisszió munkatársai és önkéntesei, amely szolgálati ág a megváltozott helyzetben ma egy munkacsoport keretében, a lehetőségekhez igazodva lelki munkát próbál végezni a befogadó állomásokon. A Református Missziói Központban van a Magyar Kékkereszt Egyesület és a Magyarországi Lepramisszió székhelye is. A Református Missziói Központ önálló intézmény, amelyet a Magyarországi Református Egyház Zsinata tart fenn.

Együttműködünk más egyházak társadalmi szolgálataival és civil szervezetekkel, első renden azonban a református gyülekezetekben folyó lelkigondozói munkát, a lelkipásztorok szolgálatának segítését tartjuk legfontosabb feladatunknak.

Akkreditált intézményként szakmai gyakorlati helyet biztosítunk lelkész szakos hallgatók részére, önkénteseket fogadunk és várunk a különböző területekre. Az iskolai közösségi szolgálatra is várjuk a kerületi oktatási intézmények diákjait, akiknek színes, sokrétű feladatokat tudunk biztosítani.

Nyitott alkalmainkra szeretettel hívjuk a XV. kerület érdeklődő lakosait:

  • minden hétőn 12 órakor közösségi alkalmat tartunk a nagyteremben, amelyen Igeolvasás, Igemagyarázat hangzik. Várjuk azokat, akik szeretnének közösségben lenni Isten Igéje mellett!
  • minden hétfőn 9 órától 13 óráig a DorKász Csoport tart közösségi alkalmat, akik kézimunkákkal segítik a rászoruló családokat. Várjuk a kézimunkázni szerető segítőkész asszonyokat, lányokat, életkortól függetlenül!
  • minden pénteken 17 órától az Iszákosmentő Misszió tartja közösségi alkalmát, amelyre szeretettel hívjuk azokat, akik szeretnének olyan hiteles emberekkel találkozni, akik megszabadultak függőségeikből.

Szeretnénk a XV. kerületben élők számára, ahogyan a Szentírás mondja „jó illat” lenni, olyan hely, ahová szívesen érkeznek, és ahonnan másként indulhatnak tovább.

Szeretnénk, ha minden jelenlegi és jövőbeni szolgálatunk áldás lenne az itt élők számára, amelyhez az élő Isten segítségét kérjük.

A Református Missziói Központ története: Rákospalota-óvárosban, a Rákospalota-óvárosi Református Egyházközség területén, a XV. kerület használaton kívüli iskolájában kapott helyet 1989 tavaszán a Magyarországi Református Egyház társadalmi missziója. Az épület egyharmad részét a Református Iszákosmentő Misszió és a Lepramisszió, kétharmad részét pedig az Erdélyi Menekült Szolgálat vette használatba. Az akkori XV. kerületi Tanács általános elnök-helyettese, Károlyi Zoltán az átadó ünnepségen elmondta, hogy a városrész 1927-ben felépített iskolája kiürült, használaton kívülivé vált, hiszen itt, az Alag utca környékén elfogytak a gyerekek, és a kerület egy új iskolát épített a diákok számára. Egy korabeli felvétel tanúsága szerint azt mondta, hogy bölcs döntés volt a Kerületi Tanács részéről, hogy a Református Egyház szolgálatába adta az iskolát.

Az akkor már 3 éve használaton kívüli épületet nagy összefogással újították meg. Az Egyházak Világtanácsa, a HEKS (Hilfswerk der evangelischen Kirchen Schweiz), a Református Világszövetség, a Szociális és Egészségügyi Minisztérium és a Magyarországi Református Egyház összefogásával, anyagi támogatásával irodai helységeket alakítottak ki az Iszákosmentő misszió, a vakok és siketek közötti munkaág részére, orvosi szobát, konyhát, étkezőt, és vizesblokkokat, hogy az akkoriban érkező nagy létszámú erdélyi menekülteket, családokat méltó módon el tudják látni. A Belügyminisztérium Menekültügyi előadójának képviseletében az épület átadásán szó esett arról is, hogy a Magyarországi Református Egyház az elsők között vállalt szerepet a menekültek ellátásában, lelkigondozásában.

Szloboda József református lelkipásztor (ma a Budapest-Északi Református Egyházmegye esperese), aki maga is benne volt a szolgálatokban, azt mondta, hogy a krisztusi szeretet továbbadása az, amit tesznek, nem csupán fizikai segítségnyújtás. Sok a lelkében megsérült ember, az egyházi szolgálatnak ebben kell segítséget nyújtani. A lelkében megerősített nemzedék tovább ér, nagyobb befektetés a jövőbe – mondta a már említett filmfelvételen.

Egészen 2006 augusztusáig, amikor az épület ismételt felújítási munkálatai megkezdődtek, a már említett társadalmi missziók használták az épület java részét. 2008. szeptember 24-én került sor a megújított épület ünnepélyes átadására, amely ekkor már a Református Egyházban működő valamennyi társadalmi misszió központja lett.

Répszolg

Palota-15

Palota-Holding

XV-media

Gazdasági Működtetési Központ

CSAPI-15 Kft.

Tájékoztatjuk, hogy a weboldal cookie-ket használ További információ itt

A törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal úgynevezett "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. Ezek olyan apró, ártalmatlan fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést, számunkra pedig hogy megismerjük és ezáltal jobban kiszolgáljuk látogatóink igényeit. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" gombra kattint, akkor elfogadja a sütik használatát.

Bezárás