Hír
2024.04.18. 10:36

Ünnepség és kitüntetések a Bölcsődék Napja alkalmából

Képaláírás

Bölcsődék Napja 2024

Bölcsődei dolgozók köszöntésére került sor a Polgármesteri Hivatal Dísztermében.

A Budapest Főváros XV. Kerület Önkormányzata és Polgármesteri Hivatala által rendezett kerületi ünnepségen a jubiláló kerületi közalkalmazottakat és a vendégeket Cserdiné Németh Angéla polgármester köszöntötte.

"Idén vasárnapra esik április 21., 1852-ben ezen a napon nyitották meg Magyarország első bölcsődéjét Budapesten, ezért több mint egy évtizede ezen a napon ünnepeljük a Bölcsődék Napját" 

- kezdte a polgármester.

"Tari Annamária pszichológus szavait idézve: »A gyereknevelés és tanítás során az a legfontosabb, hogy egy gyerek mindig tudja, akkor is szeretik őt, ha nem tökéletes, és hogy ezen képes javítani. Hogy hisznek benne. Tévedhet és hibázhat. Nem kell tökéletesnek lennie. A világ sem az.« 

Ezért is meghatározó az a bölcsődei közösség, ahol a kisgyermekek először lépnek ki a nagybetűs életbe."

Majd hozzátette, hogy őszintén örül, hogy minden évben ilyen nagy szeretettel és büszkeséggel köszönthetik a kerületünk bölcsődéiben dolgozó elhivatott munkatársakat. 

"Nagyrabecsülésünk jeleként idén is átadjuk az „Év Kisgyermeknevelője” és az „Év Bölcsődei Munkát Segítő Alkalmazottja” kitüntetést. Végezetül, de nem utolsósorban a nyugdíjba vonuló kollégáinknak is szeretnénk hálás köszönetet mondani a rákospalotai, pestújhelyi és újpalotai kisgyermekek generációinak sorsát a szívükön viselő, több évtizedes lelkiismeretes munkájukért és áldozatkész lokálpatrióta szolgálatukért."

Bölcsődék Napja 2024 - Cserdiné Németh Angéla

Bölcsődék Napja 2024 - Cserdiné Németh Angéla

A polgármesteri köszöntő után Abebe Dániel, vagyis művésznevén Bebe lépett fel, akit leginkább a Back II Black zenekarból ismerhetjük, aminek 15 évig volt tagja, majd szólókarrierbe kezdett. Később a könnyűzene mellett a színház világába is belekóstolt.

Ezután - a kerületi hagyomány szerint - az Önkormányzat kitüntette a kiemelkedő munkát végző dolgozóit, illetve köszönti azokat a jubiláló munkatársait, akik hosszú évtizedek óta dolgoznak gyermekek nappali gondozásában, nevelésében. Az idei évben is sor került az Év Kisgyermeknevelője és az Év Bölcsődei Munkát Segítő Alkalmazottja díjak-, illetve a 25, 30, és 40 éves jubileumi jutalmak átadására; valamint köszöntöttük a nyugdíjba vonuló munkatársakat. 

Az Év Kisgyermeknevelője elismerésben részesül: Jakus Mercedes 

Az Év Bölcsődei Munkát Segítő Alkalmazottja: Gábriel Jánosné, aki ebben az évben az Év Szakmai Díján kívül 25 éves jubileumi jutalomban is részesül. 

Nyugdíjba vonulók

  • Juhász Csaba Lászlóné nyugdíjba vonulásával egy időben 40 éves jubileumát is most ünnepli
  • Fodor Jenőné 
  • Szigetvári Márta Teréz

40 éves jubileumi jutalom

  • Hosszú Andrea 

30 éves jubileumi jutalom

  • Gál Gyuláné
  • Szabóné Völgyi Anikó Csilla

25 éves jubileumi jutalom

  • Nagy Lászlóné
  • Kuti-Filipszki Gabriella
  • Lukács Lászlóné
  • Horváth Pálné
Bölcsődék Napja 2024

Bölcsődék Napja 2024 díjátadó

(Fotó: Csokonai15)