Fontos ponthoz érkezett a XV. kerület egyik fontos fejlesztési terve: lezárult a 33-as épület felújításának és átalakításának megtervezésére kiírt közbeszerzési eljárás. A megbízást a Studio Qvarta Kft. nyerte el, nettó 41,5 millió forintos ajánlattal. A pályázat iránt jelentős szakmai érdeklődés volt, összesen 12 tervezőiroda indult az eljáráson.
A tervezők feladata a teljes felújítási és átalakítási terv elkészítése. A jelenlegi ütemezés szerint a tervezési munka 2027 nyarára fejeződhet be, ezt követően – a szükséges engedélyek birtokában – az önkormányzat a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárást is kiírhatja.
szakmai bejáráson az önkormányzat vezetői és a tervezőcsapat
A fejlesztés célja, hogy a volt Észak-Pesti Kórház területén található, használaton kívüli épületben 50 önkormányzati bérlakás létesüljön, elsősorban kerületi lakosok számára. A beruházás forrását az önkormányzat korábbi kedvezményes lakáselidegenítésekből származó bevételeiből biztosítja.
A szakmai bejáráson az önkormányzat vezetői és a tervezőcsapat is megtekintette az épület jelenlegi állapotát. A fejlesztés nemcsak az épület felújításáról szól: az önkormányzat a környezet rendezését is tervezi, a rendelkezésre álló források függvényében.
A 33-as épület megújítása az önkormányzat szándékai szerint az Észak-Pesti Kórház jelenleg kihasználatlan területeinek hosszabb távú megújulásához is lendületet adhat.
Észak-Pesti Kórház
Galéria modal
Észak-Pesti Kórház 33-as épülete
Észak-Pesti Kórház
szakmai bejáráson az önkormányzat vezetői és a tervezőcsapat
(Forrás és fotó: Csokonai15)