A társadalmi egyeztetésre bocsátott koncepció - az alapvető cél meghatározása során - figyelembe veszi a növekvő lakhatási nehézségeket, a környék hangulatát, a műemléki környezetet, a fenntartható fejlesztés elveit, valamint meghatározza az építészeti követelményeket.
Az elmúlt évek lakáselidegenítéséből származó bevétel lehetővé teszi a fent említett célok megvalósulásának elősegítését azáltal, hogy az Önkormányzat saját forrásból magas színvonalú, megfizethető lakásokat kíván kialakítani a 33-as épületben. A fejlesztés közvetlen költségeit az elidegenítés adja, a közvetett költségek fedezetének biztosítására, valamint a terület átfogó fejlesztésének elindítására az Önkormányzat a következő javaslatot teszi.
A javaslat központi eleme a 33-as épületben - a modern kor követelményeinek megfelelő módon történő felújításával - mintegy 50 bérlakás létesítése. Valamint ezzel összefüggésben az ingatlan további fejlesztési lehetőségének megteremtése mellett, a Pestújhelyi út felé eső közel 20 000 m2 nagyságú terület, szigorú kötöttségekkel történő elidegeníthetővé tétele annak érdekében, hogy a terület mind építészeti, mind zöldterületi adottságai megmaradhassanak.
Telekosztás esetén az elidegenítésre javasolt telekrészt csak az alábbi feltételek betartásával célszerű értékesíteni:
- a telek megvételének kötelező eleme a területen álló 4-es Bauhaus műemléki épület felújítása és hasznosítása;
- a terület egy körülbelül 5300 m2 nagyságú részének közhasználat céljára átadott területként történő biztosítása közpark jellegű sétány kialakításával a terület tengelyében körülbelül 40 méter széles sávban, valamint a Pestújhelyi út felé egy 10 méter széles zöldsávban.
A hosszú távú hasznosítási javaslat magában foglalja a terület korabeli telepítéséből eredő zöld tengelyének megőrzését és megerősítését, ezen keresztül biztosítva a terület mindenki által elérhető használatát, valamint egy vízfelület kialakítását a központi részen.
Jelenleg az Észak-Pesti Kórház teljes területének (70 533 m2) nagy része továbbra is kihasználatlan. A terület – meghatározott feltételek mentén, valamint a kerület érdekeit szem előtt tartó – fejlesztése kiaknázatlan lehetőség a XV. kerület számára. A teljes terület hasznosítására az elmúlt években látott koncepciók sikertelensége, valamint a magyarországi önkormányzatiság (jogi, gazdasági) nehéz helyzete miatt külső források bevonása nélkül Önkormányzatunknak továbbra sem lesz lehetősége.
Az Önkormányzat koncepciója szerint a sikeres telekmegosztás után lehetőség nyílik arra, hogy külső forrásokat lehessen igénybe venni a Pestújhelyi út felé eső közel 20 000 m2 nagyságú területen. Ez kiegészülve - a Képviselő-testület 343/2025. (VI. 26.) ök. számú határozata alapján előkészítés alatt álló - a 33-as épület önkormányzati beruházás által történő hasznosításával, lehetőséget biztosít arra, hogy a terület érdemi fejlesztése elkezdődhessen.
Önkormányzatunk elkötelezett a kerületben élők véleményének megismerésében, ezért augusztus 31-ig várjuk a mellékelt „A volt Észak-Pesti Kórház hasznosítása” című anyaggal kapcsolatos meglátásaikat az epk@bpxv.hu e-mail címre.
Köszönjük, hogy észrevételeikkel hozzájárulnak a volt Észak-Pesti Kórház területének hasznosításával kapcsolatos további döntések meghozatalához!
A volt Észak-Pesti Kórház hasznosítása
- Általános tájékoztató
Adatkezelési tájékoztató az Észak-Pesti Kórház lakossági véleményezéséhez
- Adatvédelmi dokumentumok
- Általános adatvédelmi tájékoztatók