Az utóbbi időben az online felületeken megjelenő információhiányon alapuló észrevételek okán azonban fontosnak érezzük jelen helyzetértékelés megtételét.
Mindenek előtt tisztázni szükséges néhány alapinformációt:
- a terület magántulajdonban van, sohasem volt az az önkormányzaté, még a mai autós közlekedésre használt terület sem,
- a terület jelentős része beépítésre szánt, építési övezetbe sorolt már a nyolcvanas évek óta,
- a terület Szilas patak felé eső változó, 40 és 67 méter közötti széles része, valamint a Szilas park melletti nagyjából 38 méter széles sávja van csak véderdőbe övezetbe sorolva,
- a területet érinti továbbá a távlatban a Főváros által idetervezett 4-es metró vagy gyors villamos helyigénye, mely a Nyírpalota út folytatásában nagyjából 31 méter széles közlekedési övezetbe sorolt területsáv egészen a Szilas patakig.
A terület tulajdonos-fejlesztőivel folytatott egyeztetések során jeleztük, hogy a hatályos Kerületi Építési Szabályzatunk a területen lakófejlesztést nem enged meg, és a szabályzat 8-9 szint magasságú épületek létesítését engedi meg.
Kerületünk lakosságszáma az elmúlt évtizedekben drasztikusan lecsökkent, így az önkormányzat nyitott egy mértéktartó lakófejlesztés támogatására, ennek érdekében az építési szabályzat módosítására. A módosítás megalapozásához szükséges rendezési tervet azonban a Beruházó még nem nyújtott be önkormányzatunkhoz.
Jelenleg a beruházáshoz kapcsolódó közlekedési tanulmányterv szakmai előkészítése és egyeztetése zajlik az ebben illetékes Budapest Közút Zrt-nél a Budapesti Közlekedési Központ Zrt közreműködésével. Meg kell jegyezzem, hogy a szükséges közlekedésfejlesztés tekintetében kerületünk nem rendelkezik semmilyen engedélyezési jogkörrel. Hathatós fellépésünk eredményeként sikerült elérnünk, hogy ezeken az egyeztetéseken részt tudjunk venni és képviseljük a kerület érdekeit. Az egyeztetéseken a kerület ragaszkodik a Szentmihályi út szélesítéséhez, a szükséges csomópontok megfelelő kapacitású átalakításához.
Egy ilyen jellegű beruházáshoz önkormányzatunk szükségesnek tartja olyan megállapodás megkötését, melyben rögzítésre kerülnek az ahhoz kapcsolódó, az építtető által vállalt közcélú fejlesztések is.
Ki kell, hogy emeljem még azt is, hogy 2020. márciusa óta a kerületi önkormányzatoknál korábban lévő építési hatósági jogkör megszüntetésre került, ezek a feladatok a Kormányhivatalokhoz kerültek, így kerületünk nem ad ki, nem adhat ki építési engedélyeket.
Ugyancsak megváltoztak a kerület településkép tekintetében adható véleményezési lehetőségei: hatlakásosnál nagyobb lakóépület már az országos főépítész által vezetett Országos Építészeti Tervtanács jogkörébe került. Így az épületek megjelenését sem tudjuk érdemben befolyásolni, de ennek ellenére levélben fordultunk az országos főépítészhez, hogy a tervek véleményezésébe részt vehessünk annak érdekében, hogy településképileg minőségi épületek épüljenek kerületünkben.
Cserdiné Németh Angéla
polgármester sk