Hír
2022.11.30. 12:48

A polgármester kiemelt figyelmet fordít a kerületi vállalkozásokra

Képaláírás

Cserdiné Németh Angéla polgármester a Beneinél járt

Cserdiné Németh Angéla sorra látogatja a helyi cégeket.

Nagy családként kell együttműködni, egymást támogatni, vallja a polgármester, aki igyekszik is egyben tartani ezt a sok szereplős, kissé heterogén, azonban jól működő egységet. Cserdiné Németh Angéla polgármester tehát nemcsak fontosnak tartja a jó kapcsolatot a helyi vállalkozásokkal, de tesz is érte. Nyár eleje óta kéthetente látogatást tesz a XV. kerület legtöbb dolgozót foglalkoztató cégeinél, hogy közelebbről megismerkedjen a vállalatok működésével, kultúrájával és dolgozóival. A polgármester találkozott a tulajdonosokkal, vezetőkkel, akikkel a jó hangulatú beszélgetések mellett némiképp betekintést nyert a kerületi vállalkozások életébe. Eközben a cégek is jobban megismerhették a kerület vezetőjét.

Barkóczi Balázs és Cserdiné Németh Angéla a Siemens Energynél járt

Barkóczi Balázs és Cserdiné Németh Angéla a Siemens Energynél járt

De ne ugorjunk ennyire előre! A szorosabb együttműködés ennél jóval korábban kezdődött, hiszen a polgármester az év elején rendezett vállalkozói fórumon is jelen volt, ahol rendkívül hasznos beszélgetésekre került sor. Többek között egybehangzó jelzés érkezett, hogy több kerületi cégnél jelentős munkaerőhiány tapasztalható. Mivel az Önkormányzat elkötelezett abban, hogy segítse a vállalkozásokat, megszervezett egy állásbörzét, ahol 28 cég állított standot. Köztük olyan nagy vállalatok is képviseltették magukat, mint a Siemens, a Volán vagy épp a Metro Áruház.

Ezután jelentkezett be a kerület nagy vállalataihoz Cserdiné Németh Angéla polgármester, és azóta járt már többek között az édességgyártó Benei és Társa Kft.-nél, a sokak által Ferroglobusként ismert thyssenkrupp Materials Hungary Zrt.-nél, az Aldinál, a hulladékgazdálkodással foglalkozó Penke Trans Infó Kft.-nél, vagy épp a Siemens Energynél.

Cserdiné Németh Angéla a Penke Trans Infó Kft.-nél

Cserdiné Németh Angéla a Penke Trans Infó Kft.-nél

A thyssenkrupp vezetősége bemutatja a cég telephelyét

A thyssenkrupp vezetősége bemutatja a cég telephelyét

A vállalatok közelebbi megismerése mellett fontos szempont, hogy a polgármester, az Önkormányzat és a cégek gördülékenyen együtt tudjanak működni, hiszen a végcél egyértelmű: egy jól működő, minél több lakost foglakoztató, élhetőbb és takaros kerület létrehozása és fenntartása. Ehhez egy irányba kell húzni a vállalati szférának és a kerület vezetésének, szerencsére a polgármester nyitott kapukat döngetett, mindenhol készségesen fogadták és mindenki partnernek bizonyult az összefogásban.

A polgármester a Beneinél is járt

A polgármester a Beneinél is járt

2023-ban kinyitná az ollót Cserdiné Németh Angéla, a célja ugyanis az, hogy nem kizárólag a nagyobb cégeket látogatná meg, hanem a kisebb vállalkozásokhoz is szeretne eljutni, ismerkedni és felajánlani segítségét. Mindenki fontos, mindenki ugyanannyira a kerület szerves részét képezi. És legalább ennyire hasznos az is, hogy megismerje egymást a közösség és annak vezetője.

Mindezen látogatások mellett a polgármester havonta részt vesz a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara XV. Kerületi Tagcsoportja által szervezett üzleti találkozókon, ahol a helyi kis- és középvállalkozásoknak is lehetőségük van az egymással való együttműködésre. Polgármester asszony támogatja a cégek azon törekvéseit, hogy a kerületi vállalkozások egymás partnerei legyenek.