Az orvosi rendelők teljes felújítási ideje alatt önkormányzatunk mindent megtett annak érdekében, hogy a lehető legszorosabban együttműködjön a beruházás felügyeletével megbízott, az előző kormány által kijelölt minisztériummal, amely azonban válaszra sem méltatta a XV. kerületieknek oly fontos egészségügyi beruházással kapcsolatos megkereséseinket.
Önkormányzatunk a kialakult helyzet tisztázása érdekében felvette a kapcsolatot a TISZA-kormány illetékes minisztériumával, és határozott meggyőződésünk, hogy a jelenlegi kormány ebben a helyzetben is nyitott lesz a párbeszédre.
Önkormányzatunk mindent megtesz azért, hogy az ügy mielőbb tisztázódjon. Addig is vállalt feladatát továbbra is teljesíti, a Hősök úti orvosi rendelőkben pedig a kialakult helyzet ellenére is zavartalanul folyik a betegellátás.