Hír
2025.08.19. 09:27

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánítanák a XV. kerületbe tervezett lakótelepet

Képaláírás

építkezés

A döntést az MTI írta meg a Miniszterelnökség tájékoztatása alapján.

Két budapesti fejlesztés nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánító kormányrendelet-tervezetét a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta

A 4200 lakás építését célzó két beruházás Budapest X. és XV. kerületében valósulhat meg gyorsított engedélyezési eljárással, utóbbi a helyrajzi száma alapján a Pólus melletti területen épül majd. A rendelet értelmében tehát ezekre a beruházásokra nem vonatkoznak majd a helyi építési szabályok, helyette csak a kiemelt beruházásokra vonatkozó szabályoknak kell megfelelniük, ami értelemszerűen lényegesen rugalmasabb.

A gyorsított engedélyezési eljárások kéz a kézben járnak az Otthon Start Programmal, a lényege ugyanis az, hogy az épülő lakások több mint 70%-a megfeleljen a feltételrendszereinek. Mindkét projekt esetén ez a feltétel teljesül. A gyorsított engedélyezési eljárás lehetőséget biztosít arra, hogy már az ősz derekán megindulhatnak az építkezések, melyeket a rendelet miatt Budapest olcsóbb környékeire terveztek, és 2028 után készülhetnek majd el.

(MTI; fotó: Pixabay / illusztráció)