Esemény
-

Kerékpáros helytörténeti túra Kereszturi Leventével

Képaláírás

Kerékpár

Rákospalota és Pestújhely egykori és mai iskoláinak történetét, építészeti értékeit és személyes emlékeit fedezhetik fel azok, akik október 17-én csatlakoznak Kereszturi Levente vezetett kerékpáros túrájához.

Tarts velünk egy különleges kerékpártúrára, amelyen Rákospalota és Pestújhely egykori és mai iskoláinak történetét, építészeti értékeit és személyes emlékeit fedezzük fel!

Utunk során érintjük többek között a Dózsa György Gimnáziumot, a Kovács Pál Baptista Gimnázium egykori Községi Iskoláját, a Hubay Jenő Zeneiskolát, az egykori Református Elemi Iskolát és a Szent Korona Általános Iskolát. Pestújhelyen felkeressük az Ady Endre utcai egykori polgári iskolát, az Adria utcai Pestújhelyi Általános Iskolát, valamint a Pestújhelyi Közösségi Házat is, amely egykor római katolikus polgári iskola, később felsőkereskedelmi iskola volt. Ez az épület 2026-ban ünnepli fennállásának 100. évfordulóját.

Várunk mindenkit, aki szívesen idézi fel iskolás éveit, mesél egykori iskolapadban gyűjtött élményeiről, tanárairól, vagy egyszerűen csak kíváncsi a kerület rejtett építészeti és helytörténeti érdekességeire.

Fedezzük fel együtt, hogyan mesélnek az egykori iskolák a kerület múltjáról!

▸ Időpont: 2026. október 17., szombat, 10.00–12.00
▸ Részvétel: ingyenes
▸ Regisztráció: mail@csokonai15.hu
▸ Találkozó: Palota park, 1151 Budapest, Széchenyi tér

A program a „Fedett, zárható kerékpártárolók társasházak, lakótelepek környékén” című pályázatból megvalósuló projekt része. A projektet Budapest Főváros Önkormányzata a közösségi költségvetés keretében támogatta.

(Fejléckép: Pixabay / illusztráció)