Hír
2023.02.16. 09:39

Kerékpáros fejlesztések a kerületben

Képaláírás

Kerékpáros fejlesztések a kerületben

A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében az Európai Unió támogatásával közlekedésbiztonsági és kerékpárosbarát fejlesztések valósulnak meg Budapesten. Idén nyárra biztonságosan kerékpározható útfelületek jönnek létre a XV. kerületben.

A most kezdődő fejlesztések célja, hogy hozzájáruljanak az élhetőbb és fenntarthatóbb városi környezet kialakításához, és egyre többen döntsenek a kerékpározás mellett. Fontos, hogy a mindennapi ügyintézés, a munkába, óvodába vagy iskolába járás kerékpárral is megoldható legyen minden korosztálynak, illetve egyre többen döntsenek a kerékpározás mellett, társítva azt akár a közösségi közlekedéssel is. Szempont volt még, hogy megközelíthetők legyenek a szomszédos kerületek is.

A beruházás során a BKK:

  • forgalom- és sebességcsillapítási fejlesztéseket hajt végre;
  • kerékpársávot alakít ki, és kisebb korrekciókat végez, hogy lehetővé tegye, illetve elősegítse a Széchenyi úti, a Szent Korona útjai, a Wesselényi utcai, valamint az Arany János utcai gyalogos-felüljáró megközelítését;
  • egyirányú utcákat nyit meg a kétirányú kerékpáros forgalomnak;
  • közterületi átalakításokat végez, ezeknek köszönhetően könnyebben és biztonságosabban lehet kerékpárral megközelíteni a Széchenyi téri Czabán Általános Iskolát.

A XV. kerületi projekt munkálatai 2023. február 13-án kezdődtek az Októberi sétányon. A munkák idején ideiglenes korlátozások lépnek életbe:

2023. február 20-án a kivitelezés a Beller Imre utca Széchenyi tér – Illyés Gyula utca közötti szakaszán, a páratlan – az iskolával szemközti – oldalon folytatódik. A zavartalan munkavégzés érdekében lezárják a járdát és a parkolót.

  • Lezárás kezdete: 2023. február 20. (hétfő), 8 óra
  • Várható befejezés: 2023. március 17. (péntek), 17 óra

Kérjük a tisztelt gépjármű-tulajdonosokat, legyenek szívesek a megadott időszakban a területet szabadon hagyni.

Megértésüket és türelmüket köszönjük!