Advent első vasárnapján, november 29-én 16 órakor Rákospalota több pontjáról lámpásos, éneklő csoportok indulnak az Evangélikus Nagytemplomhoz. A résztvevők a templom lépcsőjén közös kórussá alakulnak, majd 17 órakor, ünnepi liturgia keretében meggyújtják az első gyertyát az adventi koszorún.
A gyertyagyújtást követően a templomban kerületi kórusok és zenészek adventi műsora, majd közös éneklés várja a résztvevőket. Az esemény szeretetvendégséggel zárul a gyülekezeti teremben, ahol forró tea és közös beszélgetés mellett hangolódhatnak az ünnepekre.
A program menetrendje:
▸ 16.00: Gyülekezés és indulás a kijelölt találkozási pontokról.
▸ 16.30–16.45: Gyülekezés és közös éneklés az Evangélikus Nagytemplomnál (Régi Fóti út 73.).
▸ 17.00: Az első adventi gyertya meggyújtása, közös elcsendesedés.
▸ A gyertyagyújtás után: Adventi zenei műsor a templomban, majd szeretetvendégség.
A lámpásos séta tervezett kiindulópontjai a Magyarok Nagyasszonya Főplébánia-templom, a Rákospalotai Evangélikus Kistemplom és a Rákospalota-Óvárosi Református Templom. A pontos találkozási helyszínekről a szervezők Facebook-eseményében tájékozódhatnak az érdeklődők.
A résztvevőket arra kérik, hogy a sétához meleg ruhában, lehetőleg LED-es lámpással érkezzenek. A szeretetvendégséghez süteménnyel is hozzá lehet járulni.
A Rákospalotai Evangélikus Gyülekezet minden érdeklődőt szeretettel vár a közös adventi ünnepre.