Menu

A kormány az Ön pénzét veszi el a kerületünktől

Naponta 9,6 millió forintot vesz el Öntől a kormány

A politika lehetőség. Lehetőség arra, hogy jobbá, szebbé tegyük környezetünket, életünket. Lehetőség arra, hogy úgy változtassunk a világon, hogy a közösségünket alkotó emberek mindennapi élete jobb, könnyebb legyen. A kormány most ezt a lehetőséget akarja elvenni Öntől és a Tizenötödik kerülettől.

Egy rendkívüli helyzetben a kormány feladata a segítségnyújtás lenne. Az Orbán-kormány helyett azonban mi látjuk el védőfelszereléssel, fertőtlenítőszerekkel az egészségügyi intézményeinket, háziorvosainkat. Mi vagyunk azok, akik ápolási támogatással segítettük azokat a családokat, akiknek egy hozzátartozóját egyik napról a másikra tették utcára valamelyik kórházból. Informatikai eszközök vásárlásához csak mi nyújtottunk segítséget a rászoruló családoknak a digitális oktatás során. Orbán Viktor most ezt is el akarja venni tőlünk.

A miniszterelnököt nem érdekli más, csak a politikai bosszú, büntetés és rombolás. Orbán ezért döntött úgy, hogy szembeszáll a rákospalotaiakkal, pestújhelyiekkel és újpalotaiakkal. A célja nem más, mint a hatalmának megerősítése és a szabad önkormányzatok ellehetetlenítése.

A kormány eddig soha nem látott megszorítással sújtja a kerületet. A gépjárműadó és a reklámadó teljes elvonásával, az iparűzési adó csökkentésével, a szolidaritási hozzájárulás másfélszeres emelésével, az elhibázott gazdaságpolitikai döntésekkel naponta 9,6 millió forintot vesznek el a kerülettől. Ez 3500 millió, azaz 3 és fél milliárd forintot jelent 2021-ben. Ezt az elvett pénzt nem az iskolákra, óvodákra, egészségügyre vagy gazdaságfejlesztésre költik, hanem olyan, teljesen felesleges luxusberuházásokra, mint a 65 milliárd forintos hajdúdorogi motoGP-pálya, vagy éppen az 50 milliárd forintba kerülő vadászati világkiállítás. Csak ez a két tétel fedezné a kerületünk működését és fejlesztését a következő 4 évben.

Rákospalota, Pestújhely és Újpalota nem hagyja magát!

Ami most történik, az nem más, mint kerületünk kifosztása. A kifosztás pedig nem kormányzás. Orbán Viktor dönthetett volna másképp. Ő a valódi segítségnyújtás helyett azonban a politikai bosszút választotta. Nem fogjuk hagyni, hogy ezzel a büntető hadjáratával rosszabb helyzetbe hozza az itt élő 80 ezer embert.

Mi tesszük a dolgunkat. A kerületi lakosok bízhatnak bennünk, mi továbbra is a kerületünkért dolgozunk. Azon leszünk, hogy a bosszúhadjárat ellenére is biztosítsuk az alapszolgáltatásainkat, hogy minden rászoruló segítséget kapjon. Azért dolgozunk, hogy a rendkívüli megszorítások ellenére is rendben működjenek szociális intézményeink, óvodáink, bölcsődéink, egészségügyi rendelőink, tiszták legyenek a köztereink és jusson valamennyi pénzünk fejlesztésekre is. Azért dolgozunk, hogy a napi 9,6 millió forintos elvonásból az itt élők semmit se vegyenek észre.

Nem hagyjuk magunkat! Rákospalota, Pestújhely és Újpalota nem hagyja magát!

Répszolg

Palota-15

Palota-Holding

XV-media

Gazdasági Működtetési Központ

CSAPI-15 Kft.

Tájékoztatjuk, hogy a weboldal cookie-ket használ További információ itt

A törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal úgynevezett "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. Ezek olyan apró, ártalmatlan fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést, számunkra pedig hogy megismerjük és ezáltal jobban kiszolgáljuk látogatóink igényeit. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" gombra kattint, akkor elfogadja a sütik használatát.

Bezárás