Menu

Palota biztonsági berendezés támogatás

Palota biztonsági berendezés támogatás

Kik jogosultak a támogatásra?

  • Azok a személyek, akik Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat közigazgatási területén bejelentett lakó- vagy tartózkodási hellyel legalább két éve folyamatosan rendelkeznek, és életvitelszerűen is Budapest Főváros XV. kerületében laknak. Aki a kérelemben megjelölt lakásban bejelentett lakcímmel rendelkezik és abban életvitelszerűen lakik, annak tulajdonosa, bérlője, haszonélvezője vagy – az önkényes lakásfoglaló kivételével – az önkormányzat tulajdonában álló lakásnak jogcímnélküli lakáshasználója és akinek háztartásában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg egyedül élő esetén 142.500 Ft-ot, nem egyedül élő esetén a 114.000 Ft-ot.

A támogatás formája, mértéke

  • A Palota biztonsági berendezés támogatás a kérelmező által lakott hagyományos vagy gázfűtésű lakásba megvásárolt szénmonoxid érzékelő rendszer vásárlásához 7 évente egyszer legfeljebb 12.000 Ft összegben állapítható meg azzal, hogy a támogatás összege nem haladhatja meg az eszköz megvásárlásáról szóló számla összegét.

A kérelem beadásakor be kell nyújtani:

  • a szénmonoxid érzékelő eszköz megvásárlását igazoló, a jogosult nevére kiállított, 3 hónapnál nem régebbi számla
  • a kérelmező háztartásában élők a kérelem benyújtását megelőző hónap jövedelemigazolását (melybe bele tartozik a munkabér, nyugdíj, nyugdíjszerű ellátás, gyermekgondozási támogatások, gyermektartásdíj, ösztöndíj stb.)
  • folyószámlára igényelt támogatás esetén, a számlaszám igazolása

A támogatás igénylése

Kérelmet formanyomtatványon lehet benyújtani, személyesen a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán, vagy postai úton a 1601 Budapest, Pf. 46. postacímre. Kérelemnyomtatvány beszerezhető a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán, valamint letölthető az önkormányzat honlapjáról.
A kérelemhez mellékelni kell a kérelem nyomtatványban felsorolt iratokat, egyéb igazolásokat.

Ügyfélfogadás:

  • helye: Ügyfélszolgálat – 1153 Bp., Bocskai u. 1-3.
  • ideje: hétfő: 8:00-18:00 óráig; kedd, szerda, csütörtök: 8:00-16:30 óráig; péntek 8:00-12:30 óráig

Ténylegesen eljáró szerv: Polgármester

Ténylegesen eljáró szerv illetékessége: Budapest Főváros XV. ker. Önkormányzat közigazgatási területe

Illeték: Az eljárás illetékmentes.

Ügyintézési határidő: sommás eljárásban nyolc nap, teljes eljárásban hatvan nap, mely a kérelem benyújtását követő napon indul. (Sommás eljárásnak van helye, ha a hiánytalanul előterjesztett kérelem és mellékletei, valamint a hatóság rendelkezésére álló adatok alapján a tényállás tisztázott és nincs ellenérdekű ügyfél.)

Jogorvoslat: A döntések ellen a közléstől számított 15 napon belül illetékmentes fellebbezésnek van helye, melyet a Budapest Főváros XV. ker. Önkormányzat Képviselő-testületének címezve a Polgármesteri Hivatal Népjóléti és Intézményfelügyeleti Főosztályán lehet benyújtani.

 

Cím: 1153 Budapest, Bocskai utca 1-3. • e-mail: info@bpxv.hu • Telefon: 305-3100 • Fax: 307-4008

footer

Tájékoztatjuk, hogy a weboldal cookie-ket használ További információ itt

A törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal úgynevezett "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. Ezek olyan apró, ártalmatlan fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést, számunkra pedig hogy megismerjük és ezáltal jobban kiszolgáljuk látogatóink igényeit. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" gombra kattint, akkor elfogadja a sütik használatát.

Bezárás