2014. november 28. » Stefánia Akadálymentes verzió Fórum Archívum Impresszum
 Hírek »
Nyártól lesz lakótelepi rendőrség Újpalotán
2005. január 21. [péntek] írta: Szabó Juli - fotó: Vargosz
Január 20-án a XV. kerületi Polgármesteri Hivatal Díszterme adott otthont A lakótelepi rendőrség működésének tapasztalatai, közbiztonsági együttműködés az agglomerációban levő települések és a fővárosi kerületek között című tanácskozásnak.

Az eseményen részt vett a házigazda szerepét betöltő Hajdu László polgármester mellett dr. Lamperth Mónika belügyminiszter, Gergényi Péter Budapest rendőrfőkapitánya, dr. Ignácz István, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, valamint többek között dr. Mester László, a XVIII. kerület, dr. Szabó Lajos Mátyás, a XVI. Kerület, Bátovszki György, Csömör, Szent-Iványi Géza, Fót polgármestere, Danielisz Béla, a Fővárosi Közgyűlés Városrendészeti Bizottságának elnöke, dr. Ferenczi László rendészeti és bűnmegelőzési helyettes államtitkár, Horváth Ferenc, a XV. kerületi Rendőrkapitányság vezetője, Dr. Juhász István a Dunakeszi Rendőrkapitányság vezetője, több kerület és település rendőrségi, polgárőrségi képviselője, alpolgármesterek, a képviselő-testületek tagjai.

A tanácskozáson a „lakótelepi rendőrség” működésének tapasztalatairól, közbiztonsági együttműködésről esett szó elsőként, amely tavaly július elseje óta működik Budapest négy területén: a III. kerületi Békásmegyeri, a IV. kerületi Káposztásmegyeri, a XI. kerületi Kelenföldi, valamint a XIII. kerületi Gyöngyösi úti lakótelepen.

- A tapasztalatok azt mutatják, hogy a lakosság tetszését elnyerte a rendőrség ilyen módon való jelenléte, ami nem csoda, hiszen a látható rendőrségnek köszönhetően minden helyszínen csökkent a közterületi bűncselekmények száma. A továbbiakban fejleszteni kell ezt a lehetőséget, hogy más kerületekben is kiépülhessen ez a működési forma. Azonban mindehhez szükséges az önkormányzatok segítsége is – mondta Gergényi Péter, Budapest rendőrfőkapitánya, aki maga is a kerület , ezen belül Újpalota lakója volt majd egy évtizeden keresztül.

Dr. Ignácz István Pest megye rendőrfőkapitánya a fővárosi kerületek és az agglomerációs települések, városok együttműködéséről, eredményeiről beszélt, melyben kihangsúlyozta, hogy ahogy a bűnözés, úgy a bűnüldözés sem imer településhatárokat. A rendőrfőkapitány tájékoztatta az egybegyűlteket, hogy a XVIII. kerületben korábban már részt vett egy olyan fórumon, melyen az agglomerációban lévő települések közbiztonsági helyzetét vitatták meg. Ott is és ezen a fórumon is elhangzott, hogy az elmúlt három évben Pest megyében 12 ezerrel csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma, viszont érdemes azt is tudni, hogy a bűncselekmények 36%-át elsősorban az agglomerációban követik el.

Ezt követően az érintett területek polgármesterei és rendőrkapitányságok vezetői adtak tájékoztatást a program bővítésének szükségességéről, a lakossági igényekről.

A hozzászólók között többek között Danielisz Béla a Fővárosi Közgyűlés Városrendészeti Bizottságának elnöke elmondta, hogy a belügyminiszter asszony hivatalba lépése óta közel ezer fővel nőtt Budapesten a közterületen dolgozó rendőrök száma illetve beszámolt arról, hogy 2005-től ún. projektfinanszírozást szeretne bevezetni a Fővárosi Közgyűlés, valamint, hogy az idei évben is nagymértékben támogatja a főváros a BRFK-t, az FKFV Rt.-t, a határőrséget, a Rendészeti Biztonsági Szolgálatot, a Budapesti Polgárőrszövetséget, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokságot, s a bűnmegelőzésre irányuló törekvéseket.

- Szeretném mindehhez hozzátenni, hogy a legeredményesebben pályázó területek a budapesti kerületek közül a XV. és a XVIII.

Dr. Mester László országgyűlési képviselő, a XVIII. kerület polgármestere ezek után arról szólt, hogy Pestszentimre-Pestszentlőrinc Önkormányzata évi 100 millió forintot költ közbiztonságra és bűnmegelőzésre. A százezer lakosú XVIII. kerület közel egyötöde él a Havanna lakótelepen, amely egy időben kiszemelt területe volt a bűnözésnek. Ezért az önkormányzat több mint két éve kialakította térfigyelő kamerarendszerét, amely igazolta létjogosultságát, hiszen 90%-kal csökkent a bűncselekmények száma a Havannán, a lakók biztonságérzete jelentősen nőtt. A térfigyelő üzembe helyezése előtt 10% -os volt a felderítés aránya, ez mára 72%-ra emelkedett. A kedvező tapasztalatok azt igazolták az önkormányzat számára, hogy érdemes a rendszer bővítésével a többi lakótelepet is bekapcsolni a térfigyelő rendszerbe. Ám az önkormányzat is tudja, hogy a látható rendőrség hozhat igazi eredményt e területen.

Hajdu László országgyűlési képviselő, XV. kerületi polgármester szintén a saját városrészének sajátosságaira, problémáira hívta fel az egybegyűltek figyelmét.

- Az autósok sokszor menekülőutat keresnek a családi házak környékén, így balesetek sora akadályozza a közlekedést, ahova a rendőrségnek folyamatosan ki kell szállnia. Nagyon örülünk, hogy van olyan kerület, ahol már van lakótelepi rendőrség, mert ez a terület egy speciális helyzet a bűnözés szempontjából, hiszen a tízemeletes lépcsőházak teteje össze van, s a bűnöző arra menekül, amerre tud, hiszen a lakók sem ismerik ma már egymást.

- Külső kerület vagyunk- s ennek a sajátossága is hasonló, mint a környező kerületekben van (Újpest, Zugló, XVI. kerület). Szerencsére nagyon jó viszonyban vagyunk és a rendőrkapitányságok is nagyon jól működnek együtt. Sőt a rendőrkapitányságnak nagyon jó az együttműködése a környező települések rendőrkapitányságaival ( Fót, Dunakeszi, Csömör). A kerületi rendőrségünkről néhány szóban: nagyon fiatal apparátusunk van, azt gondolom azonban, hogy nagy tapasztalattal bírnak. Hiszen a közel 35 éves fiatalok is több mint 15 éves tapasztalattal bírnak. Rendőrkapitányunk: Horváth Ferenc is fiatal. A lendületességben segít, hogy ilyen fiatalokból áll a rendőrség állománya. Azonban ezek az emberek családalapítás előtt állnak és többek között lakás- és egyéb gondokkal kell küzdeniük, illetve sokan videkről érkeznek, azonban az általánosan a fővárosban is tapasztalható, hogy nehéz a szakemberek pótlása.

- A lakótelepi bűnözésben is csökkent az esetek száma és a felderített esetek száma pedig nőtt. 166 fős apparátusunk van, s nekik kell minden problémát megoldaniuk. Mi visszaállítottuk a kmb (körzeti megbízott) rendszert. Jelenleg kilenc helyen van a kerületben. A megbízottak fogadó órát tartanak, a panszokat kivizsgálják, az önkormányzati képviselőkkel szoros együttműködésben vannak.

Dr. Juhász István, Dunakeszi rendőrkaőitánya hozzászólásában kiemelte a főváros és az agglomeráció rendőrségeinek szoros kapcsolatát, hiszen enélkül nem is működhetne a bűnfeltárás oly mértékben. Emellett beszélt arról is, hogy a külterületeken lévő illegális hulladéklerakás ügyében is egyeztettek a rendőrkapitányságok vezetőivel. Öt településen pedig kötöttek egy olyan együttműködési megállapodást, ahol a közterületfelügyelet, a polgárőrség, az önkormányzat, civil szervezet, a mezőőr és a rendőrség közösen lát el szolgálatot, ami több szempontból hasznos.

Dr. Lamperth Mónika belügyminiszter a felszólalásokat követően jelentette be, hogy a fővárosban néhány kerületben már jó tapasztalatokkal működő lakótelepi rendőrőrs újabb egysége az Újpalotai lakótelepen, valamint a XVIII. kerületi Alacskai lakótelepen nyílik meg az idén július 1-vel. Egyben felkérte az érintett kerületek önkormányzatait, hogy a költségvetés tárgyalásakor tervezzék be az rendőri szerv támogatását, majd bejelentette azt is, hogy az elkövetkezendő három évben is folytatódna a program. Ezzel párhuzamosan a belügyminiszter megbízta Gergényi Pétert rendőr vezérőrnagyot azzal a feladattal, hogy vizsgálja meg, milyen sorrendben és hol kerüljenek bevezetésre az újabb lakótelepi rendőrségek.

A belügyminiszter asszony elmondta azt is, hogy a mostani fórumot megelőzően az Országos Rendőr-főkapitányság Teve utcai épületében már részt vett egy szakmai tanácskozáson, ahol a főkapitányok, a kerületi és az agglomerációban található rendőrségek vezetői tájékoztatták őt a térség közbiztonsági helyzetéről. Ezen a megbeszélésen Dr. Lampert Mónika, belügyminiszter megbízta dr. Bene László országos rendőrfőkapitányt, hogy február végéig készítsen egy beszámolót a BRFK és az agglomerációs települések rendőrségeinek együttműködéséről, melyhez csatoljon olyan javaslatokat, amelyek lehetővé tennék a további előrelépést.

A belügyminiszter asszony elmondta, hogy 2005-ben átlagosan 6%-os bérfejlesztésre számíthatnak a rendőrök, illetve, hogy a 13. havi bérek kifizetése is már megtörtént.

A tanácskozást követően megtekintette a belügyminiszter asszony a Kontyfa utcában lévő Újpalotai Rendőrőrsöt, majd egy rövid sétára indult Hajdu László polgármester, Horváth Ferenc kerületi rendőrkapitány és Veress János rendőr főhadnagy, az őrs parancsnoka kíséretében.

vissza a hirekhez 
Budapest Főváros XV. kerületi Polgármesteri Hivatal
Szerzői jogok • Cím: 1153. Budapest, Bocskai utca 1-3. • e-mail: info@bpxv.hu • Telefon: 305-3100 • Fax: 307-4008