 |
 |
| Megkezdődött a tanév |
| 2010. szeptember 1. [szerda] |
írta: Szabó Juli |
 |
Az idén a 100 éves Szent Korona Általános Iskola adott otthont a 2010/2011-es tanév kerületi tanévnyitó ünnepségének.
Miután Gressó Tiborné, elnök-igazgató köszöntötte a megjelenteket, az iskola negyedik osztályos diákjai egy színvonalas műsor keretben idézték fel az intézmény elmúlt száz évét. A műsort Szatoryné Kalicz Márta tanította be. részletek »
|
| Értekeztek az igazgatók |
| 2010. szeptember 1. [szerda] |
írta: Szabó Juli |
 |
|
Augusztus 30-án a Hubay Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény koncerttermében került sor a hagyományos kerületi igazgatói tanévnyitó értekezletre, melyet a sok éve megszokottól eltérően már az Oktatási, Művelődési, Ifjúsági és Sport Osztály új vezetője Helmajer Lászlóné nyitotta meg, akinek megbízatása áprilisig tart A végleges kinevezéséről majd csak akkor dönt a testület. részletek »
|
Szubjektíven az objektíven át (képes beszámoló a cikk végén) |
| 2010. augusztus 30. [hétfő] |
írta: Szabó Juli - fotó: Vargosz |
 |
A Prizma Kör tagjai, fotóművészei már évekkel ezelőtt otthonra leltek a Pestújhelyi Közösségi Házban, ahol rendszeres időközönként alkotásai megjelennek a kiállítóhelyeken, javarészt a Folyosó Galéria falain.
Az is már több éves hagyomány, hogy augusztus 29-hez, a Fotográfia Napjához kötődve MÁS-TÉR-TÁR címmel megrendezik éves csoportos kiállításukat. Sőt, az is már megszokott, hogyha a Prizmások kiállítanak, akkor valamilyen – nem a túlzottan ismert- idegen nyelven is hallhatjuk a megnyitó gondolatokat. Mindez az elmúlt héten pénteken este is így volt. részletek »
|
103 (képes beszámoló a cikk végén) |
| 2010. augusztus 26. [csütörtök] |
írta: Szabó Juli - fotó: Vargosz |
 |
A 103 prímszám, a periódusos rendszer 103. eleme a laurencium, míg a 103-as számú kisbolygó a Héra. Most jelen cikkünkben nem véletlenül a 103-as szám kerül a középpontba. Ugyanis éppen 103 éves volt a minap a Pestújhelyen élő Jelinek Jánosné Rózsi néni, akit születésnapja alkalmából szerettei körében köszöntött Hajdu László polgármester és Reiszné Naszádi Magdolna a, polgármesteri hivatal szociális és egészségügyi osztályának csoportvezetője. részletek »
|
Ünnepeltünk III. (képes beszámoló a cikk végén) |
| 2010. augusztus 26. [csütörtök] |
írta: Szabó Juli - fotó: Vargosz |
 |
Szintén a korábbi évek hagyományait folytatva a Karácsony Benő parkban szórakozhattak a kerület lakói, illetve az idelátogató vendégek. részletek »
|
Ünnepeltünk II. (képes beszámoló a cikk végén) |
| 2010. augusztus 26. [csütörtök] |
írta: Szabó Juli - fotó: Vargosz |
 |
Ünnepi ülésre került sor a korábbi évek hagyományainak megfelelően a polgármesteri hivatalban, ahol elismerések és kitüntetések átadására is sor került. A rendezvényen a testvérvárosok küldöttei is részt vettek. részletek »
|
Ünnepeltünk I. (képes beszámoló a cikk végén) |
| 2010. augusztus 26. [csütörtök] |
írta: Szabó Juli - fotó: Vargosz |
 |
Sok éves hagyománya van annak, hogy augusztus 20-a alkalmából (Szent István és az államalapítás ünnepe) számos programon vehet részt a kerület lakossága, ám emellett szűkebb és tágabb pátriánk is ünnepel. részletek »
|
| Megújul a Fejlesztő Gondozó Központ |
| 2010. augusztus 26. [csütörtök] |
|
 |
A Fejlesztő- gondozó központ épületének akadálymentesítése az Új Magyarország Fejlesztési Terv, a KMOP támogatási rendszeréhez benyújtott pályázat keretében valósul meg. A tervezett korszerűsítés az udvar részleges rekonstrukciója, a vizes-csoportok akadálymentesítése, foglalkoztatók funkcionális korszerűsítése, bővítése. részletek »
|
Teri néni is ünnepelt- Bővült a százasok köre (képes beszámoló a cikk végén) |
| 2010. augusztus 6. [péntek] |
írta: Szabó Juli - fotó: Vargosz |
 |
Lassan már megszokhatjuk, hogy kerületünkben egyre többen élnek olyanok, akik a 100. születésnapjukat ünneplik. Többen közülük még ennél is idősebbek, és évről évre meglátogatják őket a kerület vezetése részéről többen, és természetesen a kerületi sajtó képviselői is. részletek »
|
| Megalakult a Civil Mozgalom a kerületben |
| 2010. július 28. [szerda] |
|
 |
|
Friss hír, hogy megalakult kerületünkben is a Civil Mozgalom- juttatta el közleményét a XV. kerületi Önkormányzat honlapjának szerkesztőségéhez Mihály Zoltán önkormányzati képviselő. részletek »
|
| Újjászületett játszótér |
| 2010. július 23. [péntek] |
írta: Szabó Juli |
 |
|
Itt a nyár, a kánikula, s bár nagyon sokan víz mellé igyekeznek, hogy jobban elviseljék a forróságot. Ám nem lehet mindig vízparton lenni, és a szobában sem, különösen gyermekkel. A kisebbek és nagyobbak legnagyobb örömére némi vízzel (egy korszerű kerti ivókúttal) ellátott igazi EU-s játszótér átadására került sor nemrégiben a Száraznád utcai posta épülete mellett. részletek »
|
| Közösen üléseztek |
| 2010. július 23. [péntek] |
írta: Szabó Juli |
 |
|
Idén július 7-én került sor az önkormányzat képviselő-testületének és a helyi civil szervezetek képviselőinek közös ülésére. A rendkívüli testületi ülésen nem csak a kerületi civil stratégia megvitatása, hanem a Szervezeti és Működési Szabályzat módosítása is naprendre került is. részletek »
|
| Nem kell kerülni |
| 2010. július 9. [péntek] |
írta: Szabó Juli |
 |
|
Tegnap délben hivatalosan is megnyílt az M0-ás autópályához vezető 2,2 km-es út, amely a Rákospalotai határutat köti össze az autópályával. részletek »
|
| Testületi ülés után I. |
| 2010. július 4. [vasárnap] |
írta: Szabó Juli - fotó: Vargosz |
 |
A kerület képviselő-testülete ezen a héten szerdán tartotta legutóbbi ülését, majd az ezt követő napon sajtótájékoztató keretében a legfontosabb döntésekről szólt Hajdu László polgármester és Király Csaba alpolgármester. részletek »
|
| Testületi ülés után II. |
| 2010. július 4. [vasárnap] |
írta: Szabó Juli - fotó: Vargosz |
 |
Király Csaba alpolgármester a sajtótájékoztató keretében számos döntésről beszélt. Így szólt arról, hogy jogszabály-változás eredményeképpen indokolt esetben a bölcsődei csoportlétszám az eddigi 12-ről 14-re is megemelhető. részletek »
|
| Testületi ülés után III. |
| 2010. július 4. [vasárnap] |
írta: Szabó Juli - fotó: Vargosz |
 |
Hajdu László polgármester a sajtótájékoztató végén egy olyan témáról szólt, ami az utóbbi időben a közvéleményt is felkavarta. részletek »
|
| Akadálymentesen |
| 2010. július 4. [vasárnap] |
írta: Szabó Juli |
 |
|
A múlt héten sajtótájékoztató keretében tekinthették meg az érdeklődők az Árendás közben található Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonát, ahol egy teljes körű akadálymentesítés valósult meg az elmúlt időszakban. részletek »
|
| Semmelweisre emlékezve |
| 2010. július 3. [szombat] |
írta: Szabó Juli |
 |
|
Idén július 2-án került sor a kerületi Semmelweis Nap alkalmából rendezett ünnepségre a Polgármesteri Hivatal Dísztermében, melyen Osgyány Éva, az Egyesített Szociális Intézmény igazgatója mondott ünnepi köszöntőt. részletek »
|
Köztisztviselők Napja 2010. (képes beszámoló a cikk végén) |
| 2010. június 30. [szerda] |
írta: Szabó Juli - fotó: Vargosz |
 |
Június 29-én, a Polgármesteri Hivatal Dísztermében került sor az idei Köztisztviselők Napja alkalmából rendezett ünnepségre, kitüntetések, címek, elismerések átadására. részletek »
|
| Vigyázz, ha fellobban a tűz! |
| 2010. június 29. [kedd] |
írta: Szabó Juli - fotó: Vargosz |
 |
Június 22-én Panel lakások tűzvédelme és biztosítása címmel tartott lakossági fórumot az Együtt Újpalotáért Egyesület. A tájékoztatóról Valló Péter elnök számolt be. részletek »
|
Jó a kapcsolat (képes beszámoló a cikk végén) |
| 2010. június 28. [hétfő] |
írta: Szabó Juli - fotó: Vargosz |
 |
Kerületünknek kiterjedt testvérvárosi kapcsolata van. Közülük is az egyik legkiemelkedőbb, a Berlin Marzahn-Hellersdorf kerületével fennálló majdnem két évtizedes együttműködés. részletek »
|
| Amit semmi nem pótol |
| 2010. június 25. [péntek] |
írta: Szabó Juli |
 |
|
Azt szokták mondani, hogy mindent meg lehet venni, ha az embernek van pénze, ám az egészséget nem. Épp ezért nagyon fontos, hogy megőrizzük. Ahhoz azonban, hogy ne a különböző betegségektől megtámadva forduljunk orvoshoz, sokat tehetünk egészségünk megőrzése érdekében. részletek »
|
| Juniális- játék, sport, családi vetélkedő |
| 2010. június 24. [csütörtök] |
írta: Szabó Juli |
 |
|
Minden évben, a tanév előtti utolsó hétvégén a Szerencs utca- Nádastó utca sarkán elterülő területen és annak környékén juniálisra várja az újpalotai és a környéken lakó gyerekeket Gyurcsánszky János alpolgármester, a program szervezője, illetve segítőtársai. Idén sem volt mindez másképp. részletek »
|
| Önkéntesség az EU-ban |
| 2010. június 22. [kedd] |
írta: Szabó Juli |
 |
|
A fenti címmel a TÁMOP Csomópont - Ifjúsági Információs Pont kialakítása című pályázat egyik elemeként az elmúlt héten akciónap volt az Újpalotai Közösségi Házban. A program keretében először az önkéntességről, a fiataloknak szóló jogsegély-szolgáltatásról hallgathattak meg a kerület iskoláinak diákjai előadást. részletek »
|
| A kínaiak komolyan gondolják |
| 2010. június 22. [kedd] |
írta: Szabó Juli |
 |
|
Az elmúlt héten 3 napon át kiállítással és termékbemutatóval egybekötött tárgyalási lehetőségeket szerveztek több könnyűipari témakörében a China Martban. részletek »
|
| Tánc, főzés, zene, zene, zene, zene |
| 2010. június 17. [csütörtök] |
írta: Szabó Juli |
 |
|
Igazán sokszínű programnak voltak részesei azok, akik az elmúlt hosszú hétvégén az újpalotai Fő térre látogattak. Az „időjárás csinálók” is tudhatták valószínűleg, hogy nagyon sok érdekes esemény lesz a főváros ezen részén, így a napocska sütött, és ezért az emberek is jobb kedvre derültek. részletek »
|
| Elnyert civil pályázatok 2010 |
| 2010. június 17. [csütörtök] |
írta: Avarkeszi Béla |
 |
|
A pályázat célja a helyi civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése. A pályázat a XV. kerületi önkormányzat civil szervezeteinek programjaihoz való hozzájárulása.
részletek »
|
| V. Határtalan Civil Nap (Pestújhely, 2010. június 5.) |
| 2010. június 14. [hétfő] |
írta: Sebestény István, Civitalis Egyesület |
 |
|
A Pestújhelyi Pátria Közhasznú Egyesület (PEPE http://p-patria.extra.hu/) és a Civitalis Egyesület (www.civitalis.eoldal.hu) immár ötödik alkalommal szervezte meg a Határtalan Civil Napot. Az idei rendezvényünk fő témái a helyi közösségépítés intézményesült formáinak – éppen a „pátria” egyesületeknek – feladatai problémái, tapasztalatai, valamint ezek együttműködésének lehetőségei voltak. részletek »
|
| Városünnep 2010. |
| 2010. június 13. [vasárnap] |
írta: Szabó Juli |
 |
|
Harmadik alkalommal került sor kerületünkben a Városünnepre. Idén a díszülés és a gálaműsor az Újpalotai Napok rendezvénysorozattal esett egybe, illetve annak része volt. részletek »
|
| Búcsú a tanártól, a politikustól, az embertől |
| 2010. június 13. [vasárnap] |
írta: Szabó Juli |
 |
|
Június 11-én a rákospalotai temetőben kísérhették utolsó útjára a családtagok, a tanár kollegák, a politikusok, a fővárosi és kerületi intézményvezetők, a sportvezetők, a hivatali kollegák, a barátok, az ismerősök kerületünk alpolgármesterét, a május 26-án elhunyt dr. Pálinszki Antalt. részletek »
|
| Sportban, tanulásban kiválóak |
| 2010. június 13. [vasárnap] |
írta: Szabó Juli |
 |
|
Minden évben szép sikereket érnek el a kerület tanulói a sport területén. Ám sokan vannak olyanok, akik nemcsak a sportban, hanem a tanulásban is jeleskednek emellett, ami nem könnyű feladat. Az ő munkájuk elismeréseként ezen a héten vehették át jutalmukat az Élen a sportban, élen a tanulásban pályázat nyertesei. részletek »
|
| Bankjegyek is őrzik kézlenyomatát |
| 2010. június 13. [vasárnap] |
írta: Szabó Juli |
 |
Július 9-ig tekinthető meg a Zsókavár Galériában Nagy Zoltán Munkácsy-díjas grafikusművész munkáiból rendezett kiállítás, melynek anyagát Czeglédi Gábor grafikusművész állította össze.
A kiállítás megnyitón a Hubay Jenő Zeneiskola növendékei léptek fel, míg a tárlatot Vagyóczky Károly festőművész, grafikus nyitotta meg. részletek »
|
| A legjobbak |
| 2010. június 13. [vasárnap] |
írta: Szabó Juli |
 |
|
Több éves hagyománya van annak, hogy ilyenkor a tanév végén a kerületi iskolákban tanuló és számos versenyeken szép eredményeket elérő diákok elismerésben részesülnek. Idén csak úgy, mint az elmúlt évben is a Hubay Jenő AMI és Pedagógiai Szakkönyvtár Hubay Jenő termében volt a sikereket elérő tanulók köszöntése. részletek »
|
| Megemlékezés és ünneplés |
| 2010. június 10. [csütörtök] |
írta: Szabó Juli |
 |
|
Sok-sok éve megszokhattuk, hogy a kerületi pedagógusnapi ünnepségen dr. Pálinszki Antal mondott beszédet. Idén mindez másképp volt a június 4-én, a Hartyán Nevelési-Oktatási Központban tartott ünnepen. részletek »
|
| A Kerület Jövőjéért, a pedagóguslét múltjáért |
| 2010. június 10. [csütörtök] |
írta: Szabó Juli |
 |
|
A XV. kerületi Önkormányzat képviselő-testülete Rákospalota, Pestújhely, Újpalota fejlődésének előmozdításában kiemelkedő munkát végző pedagógusainak elismerésül a „Kerület Jövőjéért” díjat adományozott. részletek »
|
| Ünnepei Könyvheti könyvbemutatók az Eötvösben |
| 2010. június 10. [csütörtök] |
írta: Szabó Juli |
 |
|
Az elmúlt héten jeles programon vehettek részt a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Eötvös utcai fiókkönyvtárába látogatók. Június 3-én ugyanis ismét a Krúdy Irodalmi Kör tartotta kiállítással egybekötött irodalmi délutánját, melyről Kanizsa József, a Krúdy Kör számolt be. részletek »
|
| Új telephelyen |
| 2010. június 8. [kedd] |
írta: Szabó Juli |
 |
A Palota – 15 Nonprofit Kft. új telephelyének ünnepélyes avatási ünnepsége volt az elmúlt héten a Bogáncs utca 10. szám alatt.
A programon a városvezetés mellett a cég megrendelői is szép számmal képviseltették magukat. részletek »
|
| Sporttól a kultúrán át a temetőlátogatásig II. (családi és sportnap) |
| 2010. június 8. [kedd] |
írta: Szabó Juli |
 |
|
A korábbi évek, mondhatni évtized hagyományait folytatva Ádám Ferenc vezetésével a Rákospalotai temetőbe látogattak el a pestújhelyi és a Pestújhelyről elszármazott érdeklődők, hogy a nagy ősökre, elődökre emlékezve, sírjuknál egy-egy percre megállva felidézzék alakjukat, cselekedeteiket. részletek »
|
| Sporttól a kultúrán át a temetőlátogatásig I. |
| 2010. június 7. [hétfő] |
írta: Szabó Juli |
 |
|
A Pestújhelyi Napok programjai ugyan már pénteken este megkezdődtek, ám a rendezvény kavalkád szombaton indult. részletek »
|
| Nagykorúvá váltak a Pestújhelyi Napok |
| 2010. június 7. [hétfő] |
írta: Szabó Juli |
 |
|
Egy ember életében is hatalmas dolog, amikor 18 évessé válik, vagyis nagykorú lesz. Egy rendezvénysorozat életében legalább ilyen fontos ez az állomás, hiszen ennyi idő alatt komoly hagyományokra tesz szert, számos régi arcot láthat évről évre viszont, sokan kíváncsiak a korábban hallottakra, így ellátogatnak egy-egy programra, és ennyi idő alatt már egy generáció is felnő. részletek »
|
|
|
|