Menu

Volt atléta az év sportvezetője

2013.02.10.

A kerületben az esztendő végén testnevelőket, sportvezetőket és edzőket is jutalmaztak. Ilyenkor több elismerést is átadnak, többek között az ÉV Sportvezetője díjat is, melyet 2012-ben Sági Ferenc, a REAC Sportiskola SE elnöke vehetett át.

-Nagyon örültem az elismerésnek, de még jobban örültem annak, hogy három edzőkollégám, Gaálné Csík Zsuzsanna, az úszószakosztályunk vezetője, Gayer Géza labdarúgóedző és Korányi László, a tollaslabda szakágunk vezetője is elismerésben részesült. Ez ugyanis azt bizonyítja, hogy az egyesületünkben magas szintű szakmai munka folyik, amit az önkormányzat részéről is elismernek.
Sági Ferencet 2007-ben nevezték ki a Sportiskola vezetőjének, majd 2008-tól már REAC SISE néven vezeti az intézményt. A korábban válogatott atléta az Újpesti Dózsa, a BVSC, az MTK, majd a Szolnok színeiben közép- és hosszútávfutóként ért el sikereket. Öt és tízezer méteren, mezei futásban, valamint maratonon 16 alkalommal nyert országos bajnoki címet. A pályafutása végét az jelentette, hogy a 2004-es athéni olimpia előtt egy balatoni maratoni futóversenyen 2 óra 14 perces idővel teljesítette az olimpiai A szintet, ennek ellenére a Magyar Atlétikai Szövetség nem nevezte őt az ötkarikás játékokra. Sági Ferenc az esetet követően szögre akasztotta futócipőjét. Kerületi lakosként megpályázta a sportiskola igazgató-helyettesi állását, melyet elnyert, és azóta is szívvel-lélekkel az egyesületért dolgozik.
-Egy vezetői cikluson már túl vagyok, és sok mindenre büszke vagyok. Mikor idejöttem százhetven gyerekkel működött az intézmény, most négyszáz-négyszázötven gyerek sportol nálunk. A képzést az alapoktól, az óvodától kezdjük, és immár ötödik éve a Czabán iskolában sportosztályban tanulhatnak a fiataljaink. Egyre több szakosztályunk van, a legfiatalabb az atlétika, melyre a sportmúltam miatt különösen büszke vagyok. Takács Mária révén a súlyemelő szakosztályunk a legeredményesebb, da ma már labdarúgóknál is egyre több mindenre lehetünk büszkék. Egyik fiatal játékosunk próbajátékon volt az Aston Villánál, a másikat pedig nemrég a Diósgyőr vette meg.

Korábbi hírek
Uniós segítséggel az aktív időskorért
2019. február 15. [péntek]

Magyar, szlovén és norvég partnerrel együtt nyert el támogatást a XV. kerületi önkormányzat, hogy a felnőttkori tanulást segítő és az aktív időskorra való felkészítő tananyagokat dolgozzanak ki.

Ajtó a roma fiatalok előtt
2019. február 13. [szerda]

Az Integrom program a legalább érettségivel rendelkezőknek segít, hogy tudásuknak, képességeiknek megfelelő munkát végezhessenek.

Fizetést emel a XV. kerület
2019. február 12. [kedd]

Saját forrásból, az előírtnál erősebb juttatási rendszerrel védi dolgozóit a XV. kerületi önkormányzat – jelentette be Németh Angéla polgármester. Megmarad a cafeteria, és jön a Palota-pótlék, a csomag a kötelező emelésen túl közel 10 százalékos bérnövekedést hoz.

Kulcsár Győző/Fotó: XV Média, Vargosz Már pályázható a Kulcsár-sportösztöndíj
2019. február 11. [hétfő]

A rászoruló fiataloknak kiírt támogatásra március 8-ig jelentkezhet az, akik legalább egy éve a XV. kerületben él,  legalább egy éve tagjai egy kerületi sportszervezetnek, nem fiatalabb 12, de nem is idősebbek 21 esztendőnél, és legalább 3,5-es tanulmányi eredményt ért el.

Megújul egy darab Vasgolyó
2019. február 11. [hétfő]

Megvan a pénz, szilárd burkolatot kaphat a Lőcsevár utca és a Sporttelep közti szakasz.

Jószolgálat-díjat kapott a SZÉRA
2019. február 11. [hétfő]

A segítő szakma legrangosabb díját vehette a XV. kerületben működő Szociális és Rehabilitációs Alapítvány a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében.

Közterület-rendezés nyitott ajtók előtt
2019. február 11. [hétfő]

Megszépül a Páskomliget utca 6-8. szám előtti rész, hogy hogyan, arról lakossági tájékoztatót tartanak február 11-én, hétfőn.

Vigyázz, kész, NAV!
2019. február 06. [szerda]

Február közepéig megjönnek azok az igazolások, amelyek alapján ellenőrizhető az szja-bevallási tervezet, és érvényesíthető az adó-visszatérítés, ha a levont adóelőleg meghaladta a fizetendő adót.

Újra működik a tanuszoda
2019. február 04. [hétfő]

A tervezettnél gyorsabban sikerült megjavítani a szűrőberendezést a Széchenyi úti létesítményben, az így újra fogadhatja a sportolni vágyókat.

Református óvoda épülhet Rákospalotán
2019. február 01. [péntek]

A Kossuth utca 10. szám alatti üres telekre megálmodott intézmény a 2020–2021-es tanévtől már gyerekeket fogadhat.

Cím: 1153 Budapest, Bocskai utca 1-3. • e-mail: info@bpxv.hu • Telefon: 305-3100 • Fax: 307-4008

footer

Tájékoztatjuk, hogy a weboldal cookie-ket használ További információ itt

A törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal úgynevezett "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. Ezek olyan apró, ártalmatlan fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést, számunkra pedig hogy megismerjük és ezáltal jobban kiszolgáljuk látogatóink igényeit. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" gombra kattint, akkor elfogadja a sütik használatát.

Bezárás