Menu

Nagy Előd

Adományozva: 2016.10.23.

Nagy Előd szobrász, festőművész. Születése óta a XV. kerület lakosa. 1967-ben végezte el a Magyar Képzőművészeti Főiskolát. Világszerte járt tanulmányúton (Európa legtöbb országában, valamint Grúziában, Örményországban, Egyesület Államokban, Kanadában.)
Közel ötven éve tagja a Művészeti Alapnak és annak jogutódjának a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, illetve számos más művészeti társaságnak. Több művésztelepnek alapító tagja, ezek közül a Nyíregyháza-Sóstói Nemzetközi Művésztelepnek 1970. óta.
Eddig 79 önálló kiállítása volt, gyakran láthatjuk alkotásait a XV. kerület kiállítóhelységeiben. A Pestújhelyi Közösségi Ház állandó vendége, ahol éveken keresztül oktatta a kerületi fiatalokat.
Hosszú évek óta a Bernecebaráti Nemzetközi Művésztelep lelkes házigazdája és szervezője. Művei megtalálhatóak a Polgármesteri Hivatal épületében, valamint a Magyar Nemzeti Galériában, a Budapesti Történeti Múzeumban, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület képtárában, a Pannonhalmi Bencés Apátságban és számos magyar és külföldi magángyűjteményben.
Igazi lokálpatrióta, aki Pestújhelyen él és dolgozik.
A XV. kerületet alkotásaival, munkásságával, szervező és ifjúságnevelő munkájával több évtizede gazdagítja, tevékenységével nagy mértékben hozzájárult a kerület jó hírnevének öregbítéséhez.

Répszolg

Palota-15

Palota-Holding

XV-media

Gazdasági Működtetési Központ

CSAPI-15 Kft.

Tájékoztatjuk, hogy a weboldal cookie-ket használ További információ itt

A törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal úgynevezett "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. Ezek olyan apró, ártalmatlan fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést, számunkra pedig hogy megismerjük és ezáltal jobban kiszolgáljuk látogatóink igényeit. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" gombra kattint, akkor elfogadja a sütik használatát.

Bezárás