Menu Content/Inhalt
Bemutatkozás arrow Aktuális híreink arrow PET palack: visszavenni kötelező
PET palack: visszavenni kötelező Nyomtatás E-mail
2010. March 10. Wednesday 08:01

 FOGYASZTÓK.hu

Egy már elfogadott, de még nem hatályos kormányrendelet-módosítás szerint az ötszáz négyzetméteresnél nagyobb üzletek a nem betétdíjas italcsomagolásokat is kötelesek lesznek visszavenni.

A módosítás a PET- és üvegpalackokat és a műanyag bevásárló tasakokat is érinti. A betétdíjas rendszer ettől függetlenül változatlanul működik - nyilatkozta a Népszavának Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Szerinte a kormányrendelet-módosítás környezetvédelmi szándékával a kereskedők is egyetértenek.

mti
Várnak a válogatásra

Bár a módosítást már tavaly elfogadták, még nem jelent meg a Magyar Közlönyben, így hatályba sem lépett. Addig viszont a kereskedők sem köthetik meg a szükséges szerződéseket a feldolgozókkal - írta a lap.

mti

A jogszabályváltozás mintegy kétezer üzletet érint - jegyezte meg a szövetség főtitkára. A szelektív hulladékgyűjtő edényeket csak a koordináló szervezettel vagy a feldolgozóval kötött szerződés után lehet kihelyezni, hiszen addig nincs, aki elszállítsa az összegyűjtött hulladékot.

mti

A kereskedők szövetsége azt szeretné elérni, hogy a jogszabályban szereplő nyolc napos határidőt hosszabbítsa meg a kormány - hangsúlyozta a szakmai szervezet főtitkára. A módosítás azért is késik, mert a tervezetet még Brüsszellel is jóvá kellett hagyatni.

Forrás: MTI
   

 



A cikket a következő címen érheted el:

http://www.fogyasztok.hu/cikk/20100309/pet-palack-kereskedonek-vissza-kell-venni

 
< Előző   Következő >