
A világ új csodái
Íme a világ legmagasabb, leghosszabb, legmélyebbre elképzelt felhőkarcoló, hídjai, alagútjai.
1. Hamburgi Filharmónia
A világ 10 legjobb koncertépületének egyike lehet majd az 500 millió euróért (133 milliárd forint) felépülő új 2150 férőhelyes hamburgi Filharmónia. A 37 méter tégla falazatú korábban gyárépületként működő épültre egy üvegpalotát álmodott meg a svájci Herzog & de Meuron sztárépítész iroda. A tervek szerint az Elba-parti filharmóniát a korábban a bécsi koncertház vezetője Christoph Lieben-Seutter fogja majd irányítani. A 110 méter magas ötcsillagos luxushotellel is kibővített épületet 2012 tavaszán adják majd át.
2. Frankfurti Európai Központi Bank
Többszörös módosítás után végre úgy tűnik, hogy zöld utat kapott felépítéséhez a jelenleg az Eurotowerben székelő Európai Központi Bank új 180 méter magas frankfurti duplatornya. A 185 ezer négyzetméternyi 64 emeletnyi épületet a bécsi Coop Himmelb(l)au építésziroda tervezte. A 850 millió euróért megépíteni kívánt épület magába foglalja majd az 1928-ban Martin Elsässer tervei alapján felépített 11 ezer négyzetméternyi Nagyvásárcsarnokot is, amit az építészek „függő kertekkel” kötnének majd össze az üvegtornyokkal.
3. Fehmarnbelt-híd
Németország és Dánia között 2018-ra épülhet meg a balti-tenger Fehmarnbelte tengerszorosa felett, a német Fehmarn és a dán Lolland szigetet összekötő a 20 kilométer hosszú híd. A 18 km széles szorost átívelő hidat 2008-ban kezdték el építeni. A hídon a kétszer két sávos közút mellett két vasúti vágány is helyet kap majd. A 4,8 milliárd euróból megépülő híd segítségével így már „szárazföldön” is elérhető lesz a Skandináv félsziget.
4. 1 World Trade Center
(Az 1 WTC torony a Freedom Tower előtt épülne fel) A leendő New York-i 541 méter magas tornyot a 2001 szeptemberi terrortámadáskor elpusztult World Trade Center helyére építené fel David Childs, és Daniel Libeskind tervei alapján. Az épület 2,2 milliárd euróból valósulna meg. A jelenlegi tervek szerint az alapozást csak 2013-ban kezdenék el.
5. Burj Dubai
A dubai torony a maga 818 méterével és 162 emeletével a világ legmagasabb épülete 2009 január 17.-e óta, amikor is felállították a tetején található antennaárbocot. Az épületet egyébként most Decemberben adják majd át. Az építése során több más rekordot is felállítottak, így pl. itt pumpáltak a legnagyobb, 601 méteres magasságba speciális folyékony cementet, a korábbi rekordot a Tajvan fővárosában álló Taipei 101 építésénél érték el, ez 439 méter volt. A Burj Dubai a Downtown negyed középpontjában épül. Hotelek, irodák, luxuslakások és különféle szórakozást, felüdülést nyújtó létesítmények egyaránt kialakításra kerülnek benne, így többek közt egy szivarklub, egy könyvtár és 442 méteres magasságban egy kilátó is. A gigantikus építmény tetejéről tiszta időben 95 kilométeres távolságra lehet ellátni Dubaitól egészen Al Ain városáig.
6. Nakheel Tower
Csak 12 kilométerre a Burj Dubaitól távol épül a válság miatt felfüggesztett Nakheel Tower. 38,12 milliárd dollárból épülő felhőkarcolót – a jelenlegi tervek szerint -2020-ban adják majd át.
7. A Ponte Stretto di Messina
A Kalabria és Szicília között épülő híd Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök szívügye. A 6 milliárd euróba kerülő függőhidat Itáliában máris a világ nyolcadik csodájaként emlegetik. A világ leghosszabb, 3,6 kilométer fesztávolságú függőhídjának építése két-három év múlva kezdődhet el, és legkésőbb 2016-ban adhatják át az olasz szárazföld és Szicília szigete között. Az alapkövet 2004-ben egyébként már letették. A tervek szerint a hídon naponta 4500 gépjármű és 200 vasúti szerelvény haladhatna át. Olaszország jövendőbeli büszkesége kibírná az óránként 200 kilométer sebességű szélvihart és a Richter-skála szerinti 7,1-es erősségű földrengést is, ami alapvető követelmény. Az 5000 méteres függőhíd a maga 64 méterrel a tengerszint fölött húzódna, két tartóoszlopa 370 méter magasba emelkedne, alapjukat 55 méter mélyre helyeznék el a tengerfenékben. A hídon mindkét irányban vasúti sín és háromsávos autópálya épül, a vonatok 130, az autók pedig 90 kilométeres óránkénti sebességgel haladhatnak majd.
8. Transatlantik alagút
A közel 100 éve tervezgetett Transatlantik alagút Londont kötné össze New Yorkkal. Amennyiben a technikai fejlődés megengedi, akkor az építkezéseket 2020-ban már ellehetne kezdeni. A több mint 5.600 kilométer hosszú alagút megépítése hatalmas mérnöki bravúrt fog követelni, hiszen jelenleg száz százalékban nem ismertek azok a földtani jelenségek, amik nap, mint próbára tennék a közúti és vasúti csatornát. Az viszont biztos, hogy a költségek 1 billó euró alatt nem valósíthatók meg.
9. Bering-szorosi híd:
Az orosz kormány 2007-ben határozta el, hogy 45 milliárd euróért megépítteti a Kremlhez közeli cégeivel a Bering-szoroson áthidaló 3 hídból és egy a Csendes-óceán alatt futó alagútból álló „kamcsatkai csalagutat”. A legutolsó tervek szerint a 85 kilométer hosszú híd, és a tengerszinttől 35-58 méter mélységben megépülő csatorna az orosz Dezsnyev öböltől a Diomede-szigeteken át az alaszkai walesi herceg hegyig fog megépülni. A multifunkciós alagútban kétszer két sávon nagysebességű vonat, autópályák, olajvezetékek, valamint nagyfeszültségű kábelek és optikai vezetékek fognak majd végighúzódni. A két évvel ezelőtti tervek szerint a komplexum megvalósítására 10-15 év kell majd. Ha megvalósul a költségek 50 százalékát az Egyesült Államok, és Oroszország fogja majd állni, a maradékra további országok és befektetők jelentkezését várják. Idén ősszel a projektre már jelentkezett egy japán cég is, akik 60 millió dollár/km-ért (11 milliárd forint) kifúrná az alagutat.
Szalay Rita |